2024. április 19. - Emma

Belebukhat a romagyilkosságokba Kolompár Orbán

A napokban arról számoltunk be, hogy a kislétai tragédia után példátlan összefogásra készülnek a magyarországi roma szervezetek. Mint megtudtuk, nem csupán a gyilkosok elleni kooperációról van szó.
2009. augusztus 6. csütörtök 15:31 - Nagy András
Összefogás, egy kicsit másképp…

Mint arról a HírExtra beszámolt, soha nem látott összefogást sürgetnek roma vezetők a hétfő hajnali kislétei asszonygyilkosság, illetve a korábbi mészárlások miatt. Ám mint megtudtuk, a közös fellépés igénye nem csak a külső gondok, hanem a legfőbb cigányszervezet, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) belső problémái miatt is megfogalmazódott.

Információink szerint egyes roma politikai és civil szervezetek, valamint Kozák János, az OCÖ általános elnökhelyettese legszívesebben elzavarná Kolompár Orbánt, az önkormányzat első emberét az elnöki székből.

Kozák a HírExtra érdeklődésére megerősítette, hogy valóban el kívánja mozdítani pozíciójából Kolompárt, ugyanakkor világossá kívánja tenni, hogy a szándéka nincs összefüggésben a Kolompár Orbán ellen folytatott bűneljárással. Ellenben tűrhetetlennek tartja azt az állapotot, ami ma az Országos Cigány Önkormányzatot jellemzi.

Állítása szerint az évek óta tartó tehetetlensége miatt a többség bizalma már megrendült Kolompárban. Véleménye szerint az OCÖ-nek is van felelőssége a romák elleni gyalázatokban, hiszen azzal, hogy annak idején elkezdett a Jobbikkal riogatni, a szélsőjobbnak csinált ingyen reklámot, amely így minden korábbinál nagyobb teret kapott. „Visszafelé sült el a fegyver” – mondta.

Kolompár juttatta a Jobbikot az EP-be!

Szerinte Kolompárnak köszönhető, hogy a Jobbik a tavasszal bejutott az Európai Parlamentbe, de az elnök a helyett, hogy levonta volna a tanulságokat a kudarcból, inkább sikerekről beszél, és a szélsőségesekkel való riogatásra épülő kampánnyal készül a közelgő országgyűlési választásokra.

Kozák úgy látja, ez az egyetlen eszköze Kolompárnak, hogy arról győzködje a cigányságot: érdemes támogatni őt. Szerinte, ha a többség is úgy gondolja, hogy Kolompár az elmúlt években eljátszotta a romák bizalmát, akkor az OCÖ szabályzatának módosításaival elérheti, hogy a jelenlegi elnök jogköre minimalizálódjon. Közvetlen hatalomváltásra ugyanis jelenleg nincs mód, a legközelebbi tisztújítás pedig csak 2011 tavaszán lesz.


Anyagi függés

Kérdés, mekkora az elképzelés támogatottsága az OCÖ-n belül? Kozák szerint az önkormányzat tagsága ma két részre osztható: a grémium egyik fele azért van benn, hogy Kolompár ambícióit kiszolgálja, ezek az emberek anyagi függésben vannak az elnöktől.

A tagság másik fele pedig kényszerből csatlakozott az OCÖ-höz, azért, mert nincs más komoly, változtatásokra képes országos erő, ahova csapódni lehetne. Kozák mindenestre állítja: a tagság nyolcvan százaléka változást akar az OCÖ vezetésében. Tudják azonban, hogy a működési szabályzat szerint nem válthatják le Kolompárt, ezért új arculat kidolgozásába, illetve a működési szabályzat módosításába kezdenek.

Álláspontja szerint ezek a változások a magyarországi cigányság érdekeit fogják szolgálni. Arra a kérdésünkre, hogy ő maga személy szerint ambicionálja-e az OCÖ elnöki tisztségének jövőbeni betöltését, Kozák egyértelmű igennel felelt. Úgy érzi képes arra, hogy teljesen új politikai alapokra helyezze az Országos Cigány Önkormányzatot.

Lecserélni a „lejárt szavatosságú” roma vezetőket

Egy neve elhallgatását kérő roma vezető további információkkal is szolgált az OCÖ-n belüli fejcserés támadásról. Elmondása szerint nem csupán Kolompár Orbán eltávolítása, hanem Makai István (a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke), illetve Ürmös Andor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium romaügyi főosztályvezetője leváltása is szóba került.

A roma vezető szerint, ha Kolompár mindjárt az első bűncselekményt komolyan vette volna, ma nem itt tartanánk. Ugyanis megvoltak és megvannak az eszközei a cigányság országos védőhálójának megszervezéséhez – mondta. Le kell cserélni minden „lejárt szavatosságú” roma vezetőt, aki csak a saját karrierjét építgeti a magyarországi cigányság érdemi képviselete helyett.

De hogy jön a képbe Makai István? Információink szerint több roma szervezet úgy véli, a Fővárosi Cigány Önkormányzat a füle botját sem mozdította a falvakban élő „testvéreiért”. Egyes roma képviselők pedig már egészen odáig mentek, hogy kijelentették: az Országos Cigány Önkormányzat átalakult temetkezési vállalattá. Szerintük fontos, hogy megtalálják a gyilkosokat, de legalább ilyen lényeges a teljes politikai megtisztulás is.

A magyar rendőrök nyolcvan százaléka cigányellenes

A hétfői romagyilkossággal összefüggő további hír, hogy roma vezetők szorgalmazzák, hogy havonta kapjanak információkat a nyomozás állásáról. Mint a HírExtra informátora elárulta, örülnek a tapasztalt nyomozókból álló Bölcsek Tanácsa felállításának, ám szeretnék, ha roma származású rendőrök, rendvédelmi szakemberek, illetve magas rangú roma ügyészek is helyet kapnának a bizottságban, hogy ők is tájékoztathassák a roma szervezeteket a nyomozás állásáról.

Szerintük külön roma delegáció azért szükséges, mert ma száz rendőrből nyolcvan cigányellenes, így nem különösebben érdekli őket a romák biztonsága. A küldöttség vezetésére állítólag egy magas rangú roma ezredeset szeretnének megnyerni, aki évtizedek óta a honvédelmi minisztériumban dolgozik.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

galamb tamás
2009. augusztus 22. 10:52
Novák lacikának!!!!!! 9 évet éltem külföldün.Ezek a cigányok sehova nem kellettek se Canada , se Brüssel , se Swédország nem kér belőllük. Nincs az a pénz amit felhasználva ezek változni tudnának!!!!! Amelyik akar az megváltozik, amelyik nem az a putriba rohad el, de előtte minden segílyt felvesz, minden bűncselekményt elkövet. Ebben hogy ilyenek EZEK, mi az én felelősségem???? A kormány elköltötte EZEKRE az apám-anyám álltal befizetett adó forintokat, PEDIG NEM EZÉRT DOLGOZTAK! Sóval csak kussoljál! Gondolom te se csak egyszerű magyar vagy, Benned is van kb 2 %-nyi zsidó vér. Azért kardoskodsz EZEK mellett ilyen bőszen!!!! Meg tuti az állásod is (állami alkalmazott)azért vagy ilyen nagy kissebségi aktivista.
Kis Lajos
2009. augusztus 20. 07:05
Egy normális országban egy olyannak mint Kolompár már rég el kellett volna tűnnie.
Persze ahol az állami vezetők is nyíltan nemzetellenesek, ott a Kolompároknak is van jövőjük.
fókazsír
2009. augusztus 7. 09:01
"Kolompár Orbán teher a cigányság számára"

MTI
2009-08-06 20:11
Megosztás Megosztás cikktárba levél nyomtatás

Cikk továbbküldése e-mailben:

Ön neve:

Ön e-mail címe:

Címzett neve:

Címzett e-mail címe:


Az OCÖ második számú vezetője szerint a szervezet elnökének távoznia kell posztjáról, mert tevékenységével "akadályozza a cigányság érdekeinek megfelelő képviseletét".
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását