2024. április 17. - Rudolf

Hangyabolyba nyúlt az MDF?

A Magyar Demokrata Fórum (MDF) szerint kiterjedt korrupciós hálózat működhet számos önkormányzatban - írja Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF országos elnökségének tagja hétfői közleményében.
2009. július 27. hétfő 12:55 - HírExtra
Mint az MTI-nek megküldött közleményben olvasható, a fóti ügy során nyilvánosságra került hangfelvétel kapcsán is úgy tűnik: a Fidesz részéről nagy nyomás helyeződik a helyi politikusokra, hogy azok hozzák kedvező helyzetbe a párt klientúráját.
Az MDF már korábban is rámutatott arra, hogy kiterjedt korrupciós hálózat működhet számos önkormányzatban - teszi hozzá.

Kerék-Bárczy Szabolcs szerint ennek egyértelmű bizonyítéka az, amikor Fót alpolgármestere nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amely a fóti útfelújítás érintettjeinek egyezkedését rögzíti. A hanganyagon arra is egyértelmű utalás történik, hogy a fóti modell alapján már történtek hasonló osztozkodások, illetve ezek ügyek egy részének eltusolásához „kellett Kövér László” - olvasható.

Az MDF-es politikus szerint a nagykanizsai polgármester kijelentése is azt sejteti: országos szinten virágozhat a „fóti modell”, s létezik az önkormányzatokat gúzsba kötő korrupciógyanús hálózat.

Minderre magyarázatként azt írta: Marton István, Nagykanizsa Fidesz-támogatással induló polgármestere az őt indító párt és képviselői kapcsán úgy nyilatkozott: „talán ennél is jobban fáj nekik, hogy míg én vagyok a polgármester, addig Nagykanizsán nincsenek pénzcsapok, mutyizások és barátok cégeinek leosztott megrendelések.”

A súlyos vádakra azonban a Fidesz ismét csak hallgatással felel - emeli ki.Az MDF tehát ismételten arra kéri Kövér Lászlót, haladéktalanul tisztázza magát és pártját a büntetőjogi következményekkel járó ügyek alól - írja Kerék-Bárczy Szabolcs.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását