2019. szeptember 16. - Edit

Óriási siker! Arany a Világjátékokon!

Első helyen végzett a karatés S. Kovács Ádám a tajvani Világjátékokon. Ez a magyar küldöttség második aranyérme az olimpián kívüli sportágak versenyén.
2009. július 25. szombat 18:40 - HírExtra
A magyar csapat szombati tájékoztatása szerint a 65 kg-os súlycsoportban érdekelt S. Kovács az elődöntőben az osztrák Thomas Kaserert, a fináléban pedig a francia William Rollét győzte le.

"Eddig mindig, amikor bejutottam a döntőbe, akkor azt már azonnal hatalmas sikernek könyveltem el, annyira örültem, hogy biztosan megvan az érem - mondta S. Kovács Ádám. - Most másként álltam hozzá. Úgy gondolkodtam, hogy csak ki van pipálva egy meccs, ez esetben az elődöntő, de még nincs vége, van hátra egy meccs, amelyen a legjobbamat kell nyújtanom. A világbajnokságokon kétszer is ezüstérmet nyertem, és feltettem magamnak a kérdést, hogy képes vagyok-e aranyérmet szerezni. Szerencsére sikerült, és ennek a sok munkán kívül az volt a titka, hogy nem foglalkoztam a téttel, csak azzal, hogy megnyerjem a meccset."

Az Andrejszki Zsófia, Nagy Dorina, Szalóki Emese, Szörényi Ágota Sára, Kökényesi Noémi, Hegyi Dóra, Bakó Anett Tamara alkotta aerobikcsapat döntőben jutott, és ott az ötödik helyet szerezte meg.

A versenytáncosok között a rockys Horváth Miklós és Kis Katalin a 8., Horváth Márk és Szabó Kata a 10., a latintánc kategóriában pedig Nagymihály Balázs és Szögi Szilvia a 16-17. lett.

Az íjászok között Kuti Géza (reflexíj) hetedik, Ondrik Tibor (csigásíj) a 20., Gyenge Zsófia (terepíjászat) a 16. helyen zárt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását