2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Bronz a Világjátékokról

Bronzérmet szerzett csütörtökön az uszonyosúszó Kanyó Dénes a tajvani Kaohsziungban zajló Világjátékokon.
2009. július 23. csütörtök 23:22 - HírExtra
A magyar küldöttség tájékoztatása szerint Kanyó 400 méteren 3:01.76 perces országos csúccsal végzett a harmadik helyen.

"Elégedett vagyok, bár titkon azért az aranyban is reménykedtem - jelentette ki Kanyó. - Még jobb eredményt érhettem volna el, ha a végső győztes melletti pályára kerülök, ezt a délelőtti selejtezők során rontottam el. Maga a döntő élvezetes volt, az utolsó 100-nál kis fáradtságot éreztem, egyébként könnyed volt az úszás. Az első és a második 200-on is ugyanúgy 1:30-at úsztam, ezt még néhai edzőmtől, Gyémánt Imre bácsitól tanultam."

Kanyó a bronzérmet szövetsége elnökétől, Nyíri Ivántól vehette át.

Női 200 méteres uszonyos úszásban Károlyi Csilla 1:34.33 perces országos rekorddal hatodik lett, Székely Lilla 50 méteres búvárúszásban a nyolcadik helyet szerezte meg. Székely az 50 selejtezőben hazai rekordot javított 16.92 mp-cel, akárcsak a 4x100-as váltó első tagjaként 100-on 40.97-tel. Debreczeni Hajnalkával, Wirtz Melindával és Károlyi Csillával kiegészülve ötödik lett, szintén országos csúccsal (2:47.61 p).

A magyar csapat eddig egy aranyat, három ezüstöt és két bronzot gyűjtött be a Világjátékokon.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását