2024. április 19. - Emma

Szép volt lányok

Egygólos győzelmet aratott pénteken a magyar női vízilabda-válogatott az ausztrálok felett a váci barátságos mérkőzésen, amely a csapat utolsó felkészülési találkozója volt a jövő héten rajtoló római világbajnokságra.
2009. július 10. péntek 22:35 - HírExtra
Eredmény:
Magyarország-Ausztrália 12-11 (3-1, 2-1, 3-4, 4-5)
--------------------------------------------------
a magyar góldobók: Drávucz 3, Keszthelyi, Szűcs, Pelle 2-2, Tomaskovics, Valkai, Poszkoli 1-1

A tavalyi pekingi olimpia bronzmeccsét először szerdán, Cegléden ismételte meg a két válogatott, akkor 8-8-as döntetlen született. A pénteki váci találkozón jól kezdett a magyar csapat, az első és a második negyedben is irányította a játékot, így 5-2-es vezetéssel vonulhatott a nagyszünetre.

A februárban szövetségi kapitánynak kinevezett Petrovics Mátyás által irányított alakulat aztán a harmadik nyolcpercben gyengébben játszott, az ausztrálok viszont épp ekkor kaptak erőre, és meg is nyerték ezt a felvonást. Az utolsó szakaszban is egy találattal többet szereztek a vendégek, de a találkozó első felében kiharcolt előny elég volt a magyar győzelemhez.

A két, nagyjából egyforma tudású gárda a római vb csoportszakaszában nem találkozhat egymással, a későbbiekben azonban igen. A világesemény jövő hét pénteken kezdődik, de a női vízilabdázók csak vasárnaptól érdekeltek, így a Petrovics-alakulat pénteken utazik Olaszországba.

A magyar válogatott első csoportmérkőzését a kínaiakkal vívja majd jövő vasárnap.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását