2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A Dream Theater újra Budapesten

Módfelett elégedettek lehetnek a progresszív metálzene magyarországi rajongói, hiszen a műfaj egyik legnagyobb aktív csapata, az amerikai Dream Theater ismét útba ejti aktuális turnéján Budapestet.
2009. június 29. hétfő 15:52 - HírExtra
A Dream Theater elsősorban tagjainak virtuóz hangszeres tudása, tökéletesen szóló albumai és koncertjei, valamint kísérletező kedve miatt számít egyedinek a progresszív metál csapatai között. Zenéjükben egyszerre bujkál ott a King Crimson és a Yes olykor lírai progresszivitása, valamint a "metálisten" Iron Maiden brutalitása.

A banda pillérét ma is a három alapító, John Petrucci gitáros, Mike Portnoy dobos és John Myung basszusgitáros képezi, az ő fantasztikus egységük röpíti előre a Dream Theatert, amelyet egyébként még Majesty néven alapítottak a nyolcvanas évek közepén. Az énekes poszton a kanadai James LaBrie 1991 óta jelent tökéletes megoldást elképesztő hangterjedelmével, míg a koncerteken billentyűarzenállal körülvett kopasz Jordan Rudess tíz éve gyűri velük az ipart.

A zenekarnak már második stúdióalbumával, az 1992-ben megjelent Images and Words cíművel sikerült az áttörés; a Pull Me Under azóta is elmaradhatatlan része a koncertrepertoárnak. Több bíztató kísérlet (Awake, Falling Into Infinity) után a Dream Theater 1999-ben ült fel a progresszív metál trónjára a Scenes From a Memory című konceptlemezzel, amelynek története egy 1928-ban meggyilkolt fiatal nő esetét idézi fel.

A legutóbbi két stúdióalbum, az Octavarium (2005) és a Systematic Chaos (2007) után az alig egy hete megjelent Black Clouds and Silver Linings ismét olyan pörgős és kidolgozott egyszerre, mint amilyen a Scenes From a Memory volt. A hangulat itt is meglehetősen sötét (már a nyitószám, A Nightmare To Remember rémálma vagy a CD-hez mellékelt füzetkében vissza-visszatérő elefántok), miközben a zenészek olyan elképesztő energiával és precizitással játszanak, hogy a hallgató libabőrös lesz.

Az album mindössze hat dalt tartalmaz, közülük négy több mint tíz perc hosszú; az egyik kivétel a Rite of Passage, amelyhez remek videoklip készült.

A Dream Theater rendkívül erőteljes koncertjeiről ismert. A csapat számos hivatalos élő albumot jelentetett meg, ennek ellenére a metálzenekarok közül talán az ő nevük alatt kering a legtöbb kalózfelvétel. Eddig négyszer léptek fel Budapesten: 2000-ben, 2002-ben 2005-ben és 2007-ben adtak felejthetetlen koncertet a magyar rajongóknak.
A tagok akkor sem pihennek, amikor a Dream Theater éppen nem dolgozik. Íme néhány, a részvételükkel futó projekt neve: Liquid Tension Experiment, Platypus, Mull Muzzler.

Az amerikai csapat eddig világszerte több mint nyolcmillió lemezt adott el. A mostani albumot kísérő Progression Nation című turné keretében az európai állomások után visszautaznak az Egyesült Államokba és ott folytatják a zúzást. A szerdai koncertet a Papp László Budapest Sportarénában a miami Cynic nyitja, amely szintén progresszív metálban utazik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását