2024. március 29. - Auguszta

Döbbenet! Kizárták, mert túl hangosan nyögött - videóval!

Tovább gyűrűzik a sikoltozó teniszezők körüli botrány: ezúttal egy ausztrál kislányt zártak ki azért, mert túl hangosan nyögött meccs közben! Felháborító!
2009. június 25. csütörtök 18:15 - HírExtra
A kilenc éves ausztrál kislánynak, Lauren Edwardsnak mindössze annyi volt a bűne, hogy túl hangos volt az egyik utánpótlástornán. Ami az egész történetben a legtragikusabb, hogy a darwini leányzó beteg, figyelemhiány-szindrómával küzd.

– Nem tehetek róla, hogy kiadom ezeket a hangokat – mondta az ügyről a kislány. – Ez nálam teljesen normális – tette hozzá szegény Lauren.

Nem is olyan szörnyen hangos, igazán lehetne tolerálni a kislány nyögéseit! Vagy mégsem? Döntsék el Önök, mondjuk az alábbi videó megtekintése után:

– A tenisz segített a lányomnak fókuszálni – mondta az egészről a lány apja, Duncan Edwards, s megjegyezte: nem kellene ennyire kegyetlennek lenniük a szövetség vezetőinek.

Az illetékes regionális tenisz szövetség ugyanis a hangjai miatt kizárta Laurent, és nem is hajlandó visszavenni addig, amíg nem tudja kontrollálni magát a pályán. A kilenc éves játékosnak addig marad az edzés az édesapjával, és a reménykedés, hogy előbb-utóbb ismét elindulhat a versenyeken.

A korábbi német sztár, a Wimbledonban is győztes Michael Stich is megszólalt az ügyben: a női teniszezők túl hangos sikolyairól szóló durva mondatait ide kattintva olvashatják, a legfrissebb wimbledoni eredményeket pedig nyomon követhetik itt.
Forrás: HírExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Balázs Gyula
2009. június 25. 19:38
Nagyon helyes, hogy kizárták.
Csak nem ezt a szerencsétlen gyereket kellene, hanem az összes többi "nagyágyút" is. Az ember nem tudja, hogy tenísz meccsen van, vagy az állatkertben.
Ilyen erővel a sakkozóknak is lehetne engedni. hogy egy-egy lépés közben ilyen állati módon őrjögjenek.
Remélem, egyre többen megutálják a teníszt és bojkottálják ezeket az őrjöngőket.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását