2024. április 20. - Tivadar

Sólyom is félti a roma gimnáziumot

Sólyom László szerint veszélyeztetheti a Gandhi Gimnáziumnak a roma közoktatás terén elért eredményeit az igazgatói pályázatok körül kialakult vita - írta az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a Köztársasági Elnöki Hivatal.
2009. június 19. péntek 19:45 - HírExtra
Sólyom László köztársasági elnök pénteken hivatalában fogadta Csovcsics Erikát, a pécsi Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium igazgatóját, aki a megbeszélésen ismertette az államfővel a pályázatok elbírálásának részleteit. A köztársasági elnök kifejezte aggodalmát, hogy a pályázatokkal kapcsolatos vita veszélyeztetheti a Gandhi Gimnáziumnak a roma közoktatás terén elért példamutató eredményeit - olvasható a közleményben.

A találkozót a köztársasági elnök kezdeményezte.

A gimnázium januárban megváltozott kuratóriuma a közelmúltban úgy határozott: júliustól Csovcsics Erika helyett Gidáné Orsós Erzsébetet bízza meg az igazgatói teendőkkel, annak ellenére, hogy ezt a tantestület, a szülők és a diákönkormányzat sem támogatta, az intézmény tanulói június elején demonstráltak is a döntés ellen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását