2024. április 16. - Csongor

Bajban van a Republic - mi lesz veled, Cipő?

Súlyos tüdőbetegség, most pedig rejtélyes karsérülés – Cipőre, a Republic zenekar énekesére nehéz idők járnak mostanság. Mi történt a frontemberrel, és mikorra épül föl?
2009. június 2. kedd 09:40 - HírExtra
– Még nem gyógyult meg száz százalékosan, de szerencsére a koncerteken semmi nyoma sincs annak, hogy még nem teljesen egészséges – mondta Cipő, alias Bódi László énekes állapotáról a Republic zenekar menedzsere, Abella Miklós.

Hogy miért van szükség a magyarázkodásra? Bizony a Szállj el kismadár, az 57-es út és még legalább két tucat sláger alkotója, a Republic frontembere – nem saját hibájából – kissé szétcsúszott mostanság.

Januárban súlyos tüdőgyulladással kezelték az énekest, egyes orvosok szerint életveszélyben is volt. Cipő azonban felépült, s összeszorított foggal is színpadra állt.

Mint ahogy ezt tette most is: begipszelt kézzel állt a mikrofon elé Füzesabonyban. Menedzsere ugyan tagadta, hogy komolyabb problémája lenne az énekesnek – azt állította, hogy csupán egy kötés van a karján, pedig nagyon is gipsz az.

Legyen. Elhisszük neki. Cipő ugyanis sérült karral is képes énekelni – ez a lényeg. A tizenhat tonna fekete szén pakolása pedig még ráér egy-két hetet…
Forrás: HírExtra/Blikk
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

dantian
2009. június 2. 21:18
Égi vadász (zene: Patai Tamás - szöveg: Tóth Zoltán)

A szív látható útjait
Körbesétálni mind
Volt erőm annyi még
Az éjszakán már nem vágok át
Csak a távolban várj

Még nem cseréltem csodát
Hóban alvó világ
Könnyező változást
Még nem olvaszt, csak onnan szeress
Csak a távolból nézz rám

Az égi vadász, ha rámtalált
Hova menekülnék innen át
Új szerelem, új halál
Ami kikerül nem fáj

Nézz messziről, mint a Hold
Gyenge fényeddel oldj
Tudjak úgy lenni már
Mint egy emlék, csak felhővirág
Mi a távolban száll

Várj, az égi vadász, ha rám talált
Hova menekülnék innen át
Új szerelem, új halál
Most hova meneküljek innen át...
dantian
2009. június 2. 21:14
Haiku /Mint hogyha nem volnánk/ (Tóth Zoltán)

Nesztelenül visz réten a csizmánk
Puha szőnyeg az út
Ezer apró élő táj
Arcom a fényből a szellemek írták
Az övét ugyanúgy
Aki régen távol már

Ne veszítsd el az angyalok álmát
Legyen úgy a világ
Mint hogyha nem volnánk
Visszatérnek az éjjel a bálnák
Levegőt vesz a táj
Mint hogyha nem volnánk
Minden élet után

Elfogy a jó körülöttem egészen
Ahogy elfogy az út
Hazatér és nem jön már
Durva világod a lét tenyerében
Szöget üt, szigorút
A varázs mind arrébb áll

Ne veszítsd el az angyalok álmát
Legyen úgy a világ
Mint hogyha nem volnánk
Visszatérnek az éjjel a bálnák
Levegőt vesz a táj
Mint hogyha nem volnánk
Fodi
2009. június 2. 21:08
Végtelenül sajnálom, mert a kedves tollforgató azt gondolja, hogy az embereket már csak a másokon való sajnálkozás teszi boldoggá......NAGY TÉVEDÉS!!!! Az, hogy picikét - az érdemei elismerése mellett - azért csak tapossuk bele a földbe, nagyon gusztustalan számomra. Mit tud róla, ismeri, érzi a szívdobbanását, a szeretetét, a ragaszkodását, az élni akarását, az emberségét???? Valószínűleg nem, máskülönben nem lenne ennyire cinikus. "Túl nagy a káosz a világvégén, süllyedünk a semmibe, elszakadt a belső fénykép, nincsen bennünk semmi részvét.Most kellene imádkozni, biztos nem fájna ennyire, a kevesebből tán több lenne, és maradna kegyelemre......" Ugye van még mit tanulni?
dantian
2009. június 2. 17:52
... és ha már Cipő és a Republic került szóba, sokkal inkább hírértékű lenne megemlíteni a három hete megjelent albumukat, melyet Balázsovits Editnek írtak. A HírExtra tisztelt újságírói (és olvasói) számára röviden elmondanám, hogy most is, mint mindig, gyönyörűen kidolgozott, fogós dallamokkal, régi és egészen új, kísérletezős hangzásokkal teli zenei kincseket kaptunk, amelyek - főleg fejhallgatóval való - hallgatása különleges élményt nyújt mindenkinek. Edit hangja, hanglejtése mindenkor igazodik az adott témához, hasonlóképpen, mint ahogy egy zenész a hangszeres játékával különböző érzelmeket, hangulatokat közvetít, kezdve az elgondolkodtatóbb, lírikusabb hangvételű daloktól a könnyedebb, játékosabb témákon keresztül a vadabb, energikusabb nótákig, mindenhol magabiztosan cseng. A gyönyörű dallamok, szépen kidolgozott hangszeres megoldások mellett a dalszövegek képviselnek számomra kiemelkedő értéket, főleg Zoli versnek is beillő sorai tettek nagy hatást rám, ahol a csodálatosan megfogalmazott, leírt, kimondott költői képek bepillantást nyújtanak érzékeny lelkébe, belső világába...
dantian
2009. június 2. 13:18
Mi az, hogy Cipő kissé szétcsúszott mostanság? Miért kell a rohadt firkászoknak ilyen gusztustalanul tálalni az esetet? Bárkivel történhet véletlen baleset, kéztörés, és az is a saját problémája, ha elhanyagolja, kezeletlenül hagyja a tüdőgyulladását. Mi köze van a médiának ehhez, miért kell felfújni az esetet?
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását