Csak rosszindulattal érthető félre a Fidesz azon szándéka, hogy a határokon átívelő magyar egység jöjjön létre - mondta Németh Zsolt, az ellenzéki párt szakpolitikusa kedden Budapesten az MTI-nek. A politikus azt követően nyilatkozott, hogy a szlovák miniszterelnök kijelentette: kormányának gondot okoz Orbán Viktor és Csáky Pál korábbi nyilatkozata.
"Nagyon nagy jelentősége van annak, hogy képesek vagyunk-e a határainkat átívelő magyar egységet megerősíteni ezen az európai parlamenti választáson is. Tudunk-e úgy tekinteni erre a választásra, hogy az fog eldőlni, milyen erős magyar képviselet lesz Brüsszelben a magyar nemzeti érdekek mögött, milyen politikai nyomaték fog állni. Azt gondolom, hogy aki ezt félreérti, az csak rosszindulattal értheti félre" - mondta Németh Zsolt.
A politikus hozzátette: egyedülálló lehetőség a kárpát-medencei magyarság számára, hogy végre egyszerre tud részt venni egy választáson.
Orbán Viktor szombaton Esztergomban, a Fidesz és a Magyar Koalíció Pártjának közös kampányrendezvényén úgy fogalmazott: az európai parlamenti választáson eldől, hogy a Kárpát-medencei magyarságot hányan képviselhetik Brüsszelben.
Robert Fico szlovák kormányfő erre reagálva hétfői kassai sajtóértekezletén azt mondta: Orbán Viktor és Csáky Pál a Kárpát-medencét egy képzeletbeli területi egység szintjére emelték. Szerinte "abszurd", hogy bárki is valamiféle "fiktív államnak" minősítse a Kárpát-medencét, ez az álláspont veszélyt jelent Szlovákia számára.
Miért nem tud ez a kis pöcs Orbán kultúráltan politizálni? Miért kell neki a környező örszágokkal rossz viszonyt kialakitani? Aztán csodálkozik, hogy jól pofánvernek minket Dunaszerdahelyen (is). Keri
A magasabb választási részvétel legkevésbé a Fidesznek érdeke. A párt inkább a status quo-ban érdekelt, hiszen valószínűleg elérte növekedésének határait, a bizonytalan táborban így neki lehet a legkevesebb tartaléka.