2024. március 29. - Auguszta

Tiltakozás a tervek ellen

A Balatonaliga Üdülőközössége Egyesület tiltakozik az új tulajdonos "megalomániás" tervei ellen.
2009. május 11. hétfő 06:20 - HírExtra
Az igen nehezen értékesített volt balatonvilágosi pártüdülőnek 2007 tavaszán vált tulajdonosává a Pro-mot Hungária Kft. (a társaság az izraeli Solel Boneh International (SBI) csoport, valamint a Africa-Israel Europe B.V. érdekeltségébe tartozik), s a település azóta várja, hogy kiderüljön valami konkrétum a hasznosítási elképzelésekről.

A befektetők ez év januárjában tartottak tájékoztatót a lakosság számára, 250-300 millió eurós fejlesztési tervekről számot adva, és ígéretet tettek, hogy az üdülőkomplexum nyitott marad a jövőben. (Ez azért neuralgikus kérdés a helyi lakosok és üdülőtulajdonosok számára, mert a település aligai részén főként a Club Aligán keresztül közelíthető meg a Balaton.) A bemutatott tervek szerint a 47 hektáros területen lévő 55 régi épületből mindössze párat újítanának fel, a többit lebontanák, majd új lakások, szállodák, piac és az egész település kiszolgálására alkalmas létesítmények épülnek a magántulajdonba került ingatlanon.

Cseh József elmondása szerint a Club Aliga fejlesztése döntő szakaszához érkezett, hiszen a terveket a jövő héten szakmai egyeztetésre viszik, amelyen azonban egyesületük nem vehet részt. Állítása szerint sikerült betekinteniük az egyeztetésre szánt tervekbe, amelyek már nem arról szólnak, mint amikről az egyesületet korábban tájékoztatta a befektető.

Mint kifejtette, legfőbb aggodalmuk, hogy a pár emeletes házak helyett 4-8 szintes épületekről tudnak, sőt egy több mint 20 emeletes toronyház is szerepel az elképzelésekben. Ezek értékesítésével, illetve üzemeltetésével 12-15 ezerrel is nőhet Balatonvilágos állandó lakosainak és a helyi üdülőtulajdonosok száma. Ez azt jelentené, hogy a jelenlegi lakosok és üdülők kiszorulhatnak a Club Aliga jelenlegi közösségi területeiről, strandjáról, parkjaiból - fogalmazta meg a legfőbb aggodalmakat.

Az egyesület közgyűlése úgy határozott, hogy felkéri Balatonvilágos polgármesterét, valamint képviselőtestületét: tegyen meg mindent azért, hogy az állami tulajdonban lévő, de a befektető kezelésébe került parti sétány, közpark és közutak önkormányzati tulajdonba kerüljenek. Álláspontjuk szerint csak ez jelenthet garanciát arra, hogy Club Aliga parti és partközeli része valóban nyitott marad a lakosság és a helyi üdülőtulajdonosok számára.

Másrészt arra kérik az önkormányzatot, hogy szakértő bevonásával vizsgálják meg: a tervezett ingatlanfejlesztés megvalósítása milyen terhelést jelent a környezetre és a strandra a volt pártüdülő területén. Az egyesület levélben kívánja jelezni aggodalmait Suchman Tamásnak, a Balaton Fejlesztési Tanács elnökének is.

A rendkívüli közgyűlésen résztvevő polgármester, Fekete Barnabás az MTI-nek elmondta, még korainak tartja a "riogatást", hiszen még nem tart ott a Club Aliga fejlesztésének tervezési folyamata, hogy a civileket is bevonják. Ez szerinte normál ügymenetnek tekinthető. Előbb szakmai és hatósági egyeztetésen kell átesnie az elképzeléseknek, amelynek első fordulója május 13-ra lett kitűzve. Csak ezt követően derülhet ki, jogosak-e az aggodalmak - tette hozzá.

A polgármester tudomása szerint 1500 lakó-, illetve üdülőegység építése szerepel a tervekben, amely az ő becslései szerint hatezerrel több embert jelentene az 1389 állandó lakosú településnek. A polgármester számításai szerint Balatonvilágoson a lakosság két-háromszorosára tehető az üdülők száma, a több mint 150 üdülőtulajdonos családot tömörítő helyi egyesület szerint azonban nyaranta ennél jóval nagyobb a számuk.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását