2024. április 20. - Tivadar

Lehullt Bajnairól a lepel

Nagy varázslat folyik Bajnai Gordon körül. Ám az ámítás leple lehullt, és alatta ott van a vörösszekfűs valóság, egy hatalmát féltő szocialista párttal, és egy árnyékból játszadozó ex-miniszterelnökkel.
2009. május 7. csütörtök 14:36 - Pénzes Dávid
Nincsenek politikai ambícióim – jelentette ki fogszorított határozottsággal Bajnai „Nememeszpés” Gordon a Parlamentben még eskütétele előtt. De leszögezte azt is, nem kíván pártpolitikai szempontokat követni kormányzása során. Az őt megválasztó MSZP Kongresszuson pedig elmondta, a pártoknál most legyen fontosabb az ország, a pártpolitika kerüljön távolabb. A sajtó is sokszor előnyeként írta le, hogy az új kormány vezetője nem kíván részt venni a pártpolitikai harcokban.

Ez valóban nagyon szép, sőt becsülendő dolog. A mai undorítóan átpolitizált közéletben, ahol már szellenteni is csak szegfű- vagy narancsillatút lehet, nem könnyű párton kívülinek maradni. Ám egy miniszterelnök – Gyurcsány óta tudjuk – szinte korlátlan hatalmával bármi ostobaságot megtehet. Így Bajnai is megteheti, hogy valóra váltja vízióját és az ország érdekében tényleg csak a válsággal foglalkozik, a pártpolitikáról pedig magasról tesz. Ő a főnök, ő diktál.



Báb


Valami azonban mégis hibádzik. Ahogy a HírExtra is megírta korábban, nem elképzelhetetlen, hogy Bajnai csupán egy báb a szocialisták – sőt akár az árnyékba húzódó Gyurcsány Ferenc – kezében, aki a kormánytagokat azért nem tudta teljesen lecserélni, mert az MSZP mondta tollba a névsort. Mindezek ellenére a válságért aggódók, na és a bizonytalan szavazók számára hájjal kenegetés volt, mikor Bajnai kőbe véste: ő nem pártpolitikus.

De a köveket a politikai szükségszerűség kalapácsa hamar összetörte. Darabjain pedig Bajnai erkölcsi megfontolások nélkül tapos. Az utóbbi néhány hétben ugyanis mindenféle előzetes vagy akár utólagos magyarázkodás nélkül a rendkívüli módon független miniszterelnök pártemberré vált.



Kampányok


Először a Magyar Szocialista Párt EP-választási kampánynyitóján jelent meg, ahol mint főszónok tartott lelkesítő beszédet a szocialista szimpatizánsoknak a Városligetben. Ha ez nem a pártpolitikába való belefolyás, akkor mi a szent szar?! Merthogy nem válságkezelés, meg nem is szakértés, az biztos.

Gordon, mint Micimackó mondhatná, hogy éppen semmi dolga nem akadt és eszébe jutott, hogy tenni kéne valami nagyon fontosat, elment tehát a kampánynyitóra, balosokat győzködni. Ez azonban meseszerű. Ahol válság van, ott munka van, nem pedig pártpolitika. Azaz vagy nincs válság, vagy Bajnai tényleg szoci.

Másodszorra Pécsett tűnt fel párttagsági nélküli kormányfőnk. No, nem a pécsi kosaras lányoknak ment szurkolni, vagy az ifiházba Hobo-koncertre, esetleg a Csontvári múzeumot megtekinteni. A pártoktól fényévekre távol keringő Bajnai a szocialistapolgármester-jelölt, Szili Katalin kampányában vett részt. Igaz, itt megpróbálta eljátszani, hogy semmi köze a kampányhoz, mégis éppen a választási kampány hajrájában pottyant bele a pécsi közéletbe, ahol véletlenszerűen azt is világossá tette, hogy Szili Katalint kellene támogatni.



Inkább ne kérdezzünk

Most persze meg lehetne kérdezni, hogy vajon milyen ember az, aki ígér valamit, majd az ellenkezőjét csinálja. Lehetne firtatni, hogy milyen értékrendje van, ha számára a köpönyegforgatás csupán egyetlen csettintés, de felesleges. Pusztába kiáltott szóból ebben az országban már annyi van, hogy lassan kiszorítja a szürkemarhákat meg a gémeskutakat.

A lényeg csupán annyi, ne engedjük magunkat becsapni. Bármily bárgyú is egy miniszterelnök mosolya, bármily szelíd mozdulattal is próbál fellibbeni a pártok fölé, ez csupán álca. Bajnai Gordon egyértelműen annak a szocialista pártnak a bábja, amely őt félelemből táplált kényszerből belehuppantotta a bársonyszékbe. Minden más állítás csak varázslat, különféle média által kreált agykápráztatás.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Baradlay
2009. május 14. 16:45
Mikor a Magyar miniszterelnok elvtarsak azt mondjak a nepnek,hogy ELLEHET MENNI,LAKAST ELLEHET ADNI,ect!
Nincs kegyelem!!!!! Kommunistak takarodjatok a
MAGYAR hazabol!!! Nyugodtan kizarhat a foszerkeszto
elvtars! Az elvtars biztosan nem tudja,hogy mi a
demokracia(itt nincs)eggyik alapkove!!!!A szolas
szabadsag!!!!!Ez mindenkinek jar(itt csak fletonak)
"Kurva orszag",ect!!! Neki szabad,nekem is!!!!
En MAGYAR vagyok,gordonka meg fleto hazaarulo!
ORIASI kulonbseg!
zsigmond54
2009. május 14. 08:53
Tisztelt Déri Balázs főszerkesztő úr.
Bízom benne,hogy mindenki igyekszik kulturáltan fogalmazni ,de beláthatja ,hogy ez nehéz dolog.Ha reálisan is gondolkodik az ember nehéz a benne levő tehetetlen düh,kiszolgáltatottság és a nap mint nap szembesülő idióta megnyilvánulásokat indulat nélkül lenyelni.Ez olyan mint a családon belüli erőszak.Az apa dőzsöl, terror alatt tartja a családot és azok meg szenvednek,de ezt magasabb szinten szabad.
zsigmond54
2009. május 14. 08:30
Egy régebbi párbeszéd
Szerbusz Gordonkám jól mennek a dolgok a Gm-ban? Hát persze Feri bá. Már sikerült a libásokat tönkre tenni, most éppen az író asztalba beütöttem a fejem mert a nagy semmittevésbe elaludtam. Azt képzeld el milyen álmom volt. Álmomba egy ország vezetője voltam. Sikerült tönkre tennem teljesen mert a te vezetésed alatt nem sikerült isten igazából. Mert hiába hazudtál gyakorlatilag reggel délbe este, de egy fontosat kihagytál, az éjszakát.Igazad van Gordonkám,én hozzád képest egy alsó vagyok a zsugába.TE VAGY AZ ÁSZ.Majd átjátsszuk valahogy.Szerzek a filmszakmából egy soha meg nem értet rendezőt meg egy forgatókönyv írót,és megrendezzük egy színjátékot más kép.Úgy kel be állítani a dolgot,hogy a EU bizalmát helyre állítsuk mert borzasztó nagy szükségünk van arra a kölcsönre amit ígértek nekünk.Még alá kell tenni egy szeneslapáttal a jó népnek,mert a búcsú az búcsú.Meg kell adni a sava borsát.Nekem is talán elmúlik a fej rángatásom és ígérem ezentúl csak bólogatni fogok mint kiskutya a hátsó ablakba,mint ahogy ti is tettétek.Csak egyre kérlek még Gordonkám! Ereszkedj le a jó néphez és vigasztald meg az áldott jó népet "EGYÜT SÍRUNK EGYÜT NEVETÜNK" jelszóval mert így biztos megérti a jó nép mi is a súlya a mondani valódnak.
Eredményekben sikeres ,dolgos időszakot kívánok neked,és ha minden összejön ,találkozunk a parlamenti büfébe mert ott olcsóbb a kaviáros szendvics,és két falat közt majd annyit fogunk "NEVETNI,HOGY SÍRNI FOGUNK" Milyen jó,hogy így össze futottunk és megértettük egymást.Hogy hogy nem jutott eszünkbe előbb ,hisz nap mint nap találkoztunk? Persze mert te egy fejjel alacsonyabb vagy ,és mindig átnéztem a fejed felett.A biztonsággal ne törődj,van páncélozott autód, a tojás árát meg úgy megemeljük,hogy belegebednek.A fegyver viselést is betiltottuk,akinek 5 mm nél nagyobb körme van azt szigorúan előállítják milliós szerkóval ellátott rendőreink"ARC NÉLKÜLIEK" Na sietek is gordonkám mert javasolnom kell néhány nyalógépet a további pozíciók betöltésére.Ha nem vagyok ott ,még olyanok kerülnek be akik értenek is valamit hozzá. Hát meglett az eredménye!!!!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását