2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Durva! Charlie beszólt a magyar zenei szakmának!

Jég dupla hisztivel – Horváth Charlie úgy döntött, nem tartja magában tovább véleményét a magyar zenei életről. Mellesleg szerinte a tévék nem tudnák őt megfizetni.
2009. május 7. csütörtök 08:59 - HírExtra
Eddig bírta Horváth Charlie. A rekedt hangú énekes most kinyilatkoztatta gondolatait, melyek szerint mostanság igencsak felhígult a hazai zenei szakma. De mondott ennél durvábbat is: Charlie szerint az ország fele még a "Boci, boci tarkát" sem tudja elénekelni, mégis velük van tele a média. A még mindig népszerű énekes azonban amondó, hogy nem ezeket az embereket kell bántani, hanem azokat, akik lehetőséget adnak nekik.

Az énekes szerint ugyanis az igazi tehetségek nem indulnak a Megasztárban.

S nem lenne Charlie Charlie, ha nem ismerné azt is, mi áll a jelenség mögött: szerinte azért kellenek ezek a pillanatnyi sztárok, mert olcsón meg lehet őket kapni, míg egy nagyobb énekest – mint például őt magát – már nem. Persze azt sem bírta ki, hogy ne szúrjon oda egyet a kereskedelmi tévéknek. Horváth Charlie ugyanis – most tessék figyelni – azért nem szerepel például a Hal a tortán stílusú műsorokban, mert a tévések nem tudják a szereplését megfizetni.

Puff neki! Ez bizony egy elég nyers, és a magyar zenei életből eddig hiányzó nyilatkozat a zenésztől.

– Rengeteg életképes új énekes tűnik fel hazánkban, a gond csak az, hogy nem nagyon van lehetőségük a fellépésre. Most sajnos az van, hogy előbb kell sztárnak lenni, és utána bizonyítani. Nem olyan egyszerű történet ez, mint ahogyan azt nagyon sokan gondolják – mondta a tapasztalt énekes. – Nem szabad bántani azokat, akik próbálkoznak és színpadra állnak. Azokat kell bántani, akik felléptetik őket! A fiatalok nem tehetnek arról, hogy ők ott vannak a színpadon, hanem az a valaki, aki megveszi őket és odaviszi. A médiát is bántani kell, mert csak a média tudja megteremteni az igényességet, de mégsem teszi – tette még hozzá Horváth Charlie.

Szimpatikus hozzáállás. Mármint nyilatkozat szinten az. S tegye fel a kezét az, aki szerint nincs abban semmi igazság, amit a magyar zenei élet egyik legnagyobb legendája, Charlie elmondott…
Forrás: HírExtra/Napi Ász
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását