2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Boros Lajos: "Bochkor nem vallja be, de meg is látszik rajta"

"Nagyon sokat tanultunk egymástól az évek során. Én pedig ezt be is vallom. Ő nem, de látszik is rajta" – mondta Bochkor Gáborról elválaszthatatlan párja, Boros Lajos.
2009. április 30. csütörtök 19:29 - Gedei Szilárd
Boros Lajos és Bochkor Gábor a magyar kereskedelmi rádiózás legnagyobb (legőrültebb) duójának tekinthető – majd’ tizenöt éve vezetnek együtt műsort, több százezer embert nevettettek már meg a sokszor fárasztó humorukkal, és több tucatnyi botrány részeseivé is váltak már a közös évek alatt. Nemrég például veszekedésüktől volt hangos a bulvársajtó (élő adásban veszett össze a páros), aztán a kibékülésüktől – hiába, minden „házasságban” előfordulnak néha veszekedések. Az együtt végigdolgozott évekről, egymáshoz való viszonyukról és a szakítás esetleges lehetőségéről kérdeztük a népszerű páros kevésbé a celebségre koncentráló felét, Boros Lajost.

Ha a magyar kereskedelmi rádiózás történetéből készülne egy átfogó tanulmány külön fejezetet kellene szentelni a Boros-Bochkor párosnak. Nem Bochkor Gábornak, vagy Boros Lajosnak külön-külön, hanem ennek a különös duónak. De vajon más emberekké váltak az együtt töltött évek hatására?

Nagyon sokat tanultunk egymástól az évek során. Én pedig ezt be is vallom. Ő nem, de látszik is rajta.

Ez azt jelenti, hogy emberileg sem egyformán változtak az idő folyamán?

Más a helyzetünk, hiszen én már egy érett férfiként kerültem ebbe a helyzetbe, ő pedig még pont alkalmas volt a változásra. Ezért ő talán többet változott, de ezt nem írhatom a saját számlámra. Viszont az tény, hogy pont abban az időszakban „éltünk együtt”, amikor ő fiatalemberből felnőtté vált, tehát lényegében az ő életének a derékhadát töltöttük közösen az elmúlt tizenöt évben.

Sokan vallják, hogy Bochkor Gáborral már beszélgetni is komoly feladat, mennyire nehéz vele műsort vezetni?

Ha együtt vezetünk műsort az olyan, mintha aknamezőn sétálnánk behunyt szemmel. Állandóan váratlan helyzetbe hozzuk egymást, állandóan próbára tesszük a másik improvizációs képességét. Ha egyedül van az ember, akkor csak önmagával van párbeszédben, olyankor egészen más stílust kell felvennünk.

Ebben az egymás provokálásában néha túllépnek egy határt…


Persze, de ez valahol természetes. Eddig mindig az történt, hogy ha valakinek túl sok volt a másikból, akkor azt vagy közölte, vagy kiment, mint a legutóbbi esetünknél is.

Ezek szerint furcsa lenne, ha nem közösen szerepelnének. Kit tudna elképzelni Bochkor Gábor helyett állandó műsorvezetőtársként?

Igazából azok, akik az élvonalban szerepelnek mindannyian végigmentek ugyanazon a purgatóriumon, mint én: ugyanazokkal a dolgokkal találkoztak, mindegyiküknek meg kellett küzdenie azokkal az akadályokkal, melyekkel nekem. A magyar rádiós élmezőnyből bárkivel szívesen társulnék, nagyon izgalmas lenne a munka a legjobbakkal, hívják bárhogyan is az illetőt.

Most azonban még Bochkor Gábornak hívják az „illetőt”. De meddig?


Itt nem arról van szó, hogy felemelem a szemem, elnézek a horizont felé, és azt mondom, hogy 2020-ig… Hanem arról, hogy azt mondom: szeptemberig talán. Egy kereskedelmi rádió, mely a reklámokból él nagyon érzékenyen reagál a gazdasági változásokra, főleg az ilyenekre, amilyenek most vannak. Mi egyébként mindig is úgy voltunk együtt, hogy soha nem az volt a szerződésünkben, hogy húsz év, hanem hogy „jé, nézd már, öreg, még egy év, hát még mindig kellünk”…

El tudja képzelni, hogy Bochkorral esetleg még a Sláger rádiót is túlélik, esetleg közösen váltanának?

Elképzelni el lehet, de azt is le kell szögezni, hogy az összes eddigi gazdánk közül ez a mostani az, amelyik Európa-szinten is a legjobb. Nagyon hülyék lennénk, ha otthagynánk…

Kérdés azonban, hogy lesz-e lehetőségük dönteni Boroséknak arról, hogy maradnak-e a Slágernél. A hírek szerint ugyanis a rádió – sok másik adóhoz hasonlóan – elég komoly bajokkal küzd.

Ha azonban valakik le tudják győzni a válságot, akkor az a Boros-Bochkor páros lesz. Ha már több mint tíz éve napról-napra egymáson is sikerül felülkerekedniük…
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását