2024. március 29. - Auguszta

Újabb vádak Hunvald ellen

Megalapozott a gyanúja annak, hogy Hunvald György, Erzsébetváros jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő polgármestere hivatali vesztegetést, hűtlen kezelést, valamint magánokirat-hamisítást is elkövetett.
2009. április 23. csütörtök 19:03 - HírExtra
Megalapozott a gyanúja annak, hogy Hunvald György "kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettét, nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettét és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségét követte el" - írta Keresztes Imre főügyész. Hozzátette: a Központi Nyomozó Főügyészség e héten Erzsébetváros Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának volt elnökét, Kardos Pétert, valamint Kardos barátját, továbbá Hunvald Györgyöt folytatólagosan gyanúsítottként hallgatta ki.

A közleményből az is megtudható, hogy Hunvald György a bűncselekmények közül a hűtlen kezelés és az okirat-hamisítás lényegét elismerte, ugyanakkor tagadta a hivatali vesztegetés elkövetését. Kardos Péter részben, ténybeli beismerő vallomást tett, míg Kardos barátja megtagadta a vallomástételt.

Mind Kardos, mind pedig az ügyben érintett barát panasszal élt a gyanúsítások ellen.
A megalapozott gyanú szerint Hunvald György Kardos Péternek - az addigi hivatali együttműködésük további biztosítékaként - jogtalan előnyt adott azért, hogy megkapja a képviselő-testületben Kardos szavazatait.

Eszerint Hunvald György Kardos Péter kérésének megfelelően élettársa részére adminisztrátor-asszisztensi állást biztosított az Erzsébetvárosi Nevelési Tanácsadónál. Mivel Kardos Péter kevesellte a felajánlott állás bruttó 96,8 ezer forintos bért, az összeg kiegészítését kérte Hunvaldtól - olvasható a közleményben.

A polgármester megbeszélte Kardos Péterrel, hogy megbízási szerződést fog kötni egy Kardos Péter által megnevezett magánszeméllyel, abból a célból, hogy a szerződés alapján járó megbízási díjjal egészítse ki Kardos élettársa jövedelmét. Azt is közölte, hogy a megbízási díj fejében Kardos Péter ismerősének munkát nem kell végeznie.

A megbeszélteknek megfelelően Hunvald György - tanácsadási tevékenységre - határozatlan idejű megbízási szerződést kötött Kardos Péter barátjával. A barátnak egyébként 2006 júniusában, Kardos Péterre tekintettel, a polgármesteri keretből bérlakást is kiutalt, havi bruttó 260 ezer forintért. Bár Kardos Péter barátja semmilyen tevékenységet nem végzett, Hunvald György a szerződés "teljesítéséről" havonta valótlan igazolást állított ki, s ennek alapján 2008 szeptemberétől december végéig összesen bruttó 1,04 millió forintot fizetett ki.

Kardos Péter 2008. december 10-ei előzetes letartóztatását követően a polgármester december végével felbontotta a szerződést.

Hunvald György február 12-e óta van előzetes letartóztatásban hétrendbeli csalás és kétrendbeli csalás kísérletének gyanújával.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását