2024. március 29. - Auguszta

Hunvald helyettesét keresi az MSZP

Van Hunvald György által aláírt nyilatkozat arról, hogy lemond fővárosi képviselőségéről - közölték az MTI-vel hétfőn jogi és önkormányzati szakemberek.
2009. április 20. hétfő 22:22 - HírExtra
Kéri Lászlóval az MTI-nek napok óta nem sikerül felvennie a kapcsolatot. Mobiltelefonon megkeresésre és sms-üzentre nem reagált. A Hunvald György polgármesteri titkárságán hagyott üzenetre szintén nem válaszolt.

Az MTI-nek az MSZP fővárosi frakciójához közelálló politikusok és jogi szakemberek elmondták, hogy "hitelt érdemlő információjuk" van arról, miszerint van Hunvald György által aláírt lemondás, de ennek felhasználása körül gondok vannak, "alkudozás zajlik" ez ügyben. Ismeretei szerint a lemondás dátuma már több hetes.

Szocialista fővárosi önkormányzati politikusok már napok óta arról nyilatkoznak, hogy Hunvald György válaszolt lemondását kérő levelükre. Horváth Csaba főpolgármester-helyettes pénteken az ATV-ben úgy nyilatkozott, hogy Hunvald Györgytől jelzést kaptak arról, miszerint lemondásával kész feloldani a fővárosi költségvetés kapcsán kialakult patthelyzetet, s már csak a technikai részletek vannak hátra.

Steiner Pál MSZP-frakcióvezető szintén azt nyilatkozta, hogy védője szerint Hunvald már válaszolt a szocialistáknak. Pontos ismeretek hiányában Steiner a Népszavának egyelőre csak legendaként említette azokat az információkat, hogy Hunvald feltételt szabott a lemondásáért cserére. A lap múlt pénteki információi szerint Hunvald egyfajta szándéknyilatkozatot kért a fővárost vezető koalíciótól, hogy lemondása után sem hoznak a VII. kerületre hátrányos döntéseket.

Gergely József, a polgármestert helyettesítő szocialista alpolgármester a lapnak egyebek közt elmondta, hogy a főváros többször is megpróbált olyan döntést hozni, amelyek ellentétesek voltak a kerület érdekével, s ezek ellen Hunvald fellépett. Ennek eredménye, hogy Hunvald módosítására a Fővárosi Közgyűlés kevésbé szigorú szabályozást hozott a régi zsidónegyed épületeinek bontásával kapcsolatban, mint amit a városvezetés szorgalmazott.

Az MTI információi szerint a Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülésén elhangzott, hogy ha meglesz Hunvald György lemondása, mintegy két hétre van szükség ahhoz, hogy pótolják őt. A mandátumot várhatóan nem az MSZP fővárosi listáján soron következő Bihary Gábor, hanem a pártvezetés által javasolt XXIII. kerületi elnök, Kivágó Ivánné kapná.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását