2024. március 29. - Auguszta

Idén alig jut pénz húsvétra

Hat a válság a húsvétra is, a családok egyharmada kevesebbet szándékozik költeni az ünnepek alatt, mint tavaly, és minden negyedik munkavállaló dolgozik majd valamennyit az ünnepek alatt - tájékoztatta kutatásának eredményéről a Szonda Ipsos az MTI-t hétfőn.
2009. április 6. hétfő 19:30 - HírExtra
Elsősorban az idősek és az alsóbb társadalmi rétegek fogják vissza a költekezést a felmérés szerint. A háztartások fele azonban bízik abban, hogy tud annyit költeni az ünnepekre, mint korábban - olvasható a kutatás eredményeit összefoglaló közleményben.
A húsvét idén a munkavállalók 54 százalékának háromnapos ünnep lesz, de vannak, akik már pénteken sem dolgoznak és hosszú hétvégét terveznek - közölték.

A telefonos módszerrel, 1000 ember megkérdezésével készült közvélemény-kutatás szerint a felnőttek 39 százaléka megy húsvétkor templomba. A húsvéti körmenet kevésbé elterjedt, a lakosság 17 százaléka - főként az idős korosztály - tervezi, hogy részt vesz ilyen eseményen.

A részvétel miséken, istentiszteleteken főként az idősekre és a falvak lakóira jellemző, a szabadidős programokat pedig inkább a fiatalok, a diplomások és a vidéki városok lakói választják kikapcsolódásként - állapították meg.

A közvélemény-kutató cég tájékoztatása szerint Magyarországon az emberek alapvetően egyházi és családi ünnepnek tartják a húsvétot, de sokan hangsúlyozzák hagyományőrző, a népszokásokat felelevenítő jellegét is, így a társadalom több mint fele részt vesz a locsolkodásban.

Leginkább a húszas, harmincas korosztályok őrzik a locsolkodás népszokását(62 százalék). A vidéki és a budapesti locsolkodók számarányában nem számottevő a különbség, 55, illetve 49 százalék.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását