2024. április 19. - Emma

Bajnai nem szakértő, hanem politikus, de nem baj

Úgy általában a politikát nem szeretjük. Számon kérjük a „szakmai” megoldásokat, míg hajlamosabbak vagyunk elutasítani a „politikai” tetteket. A „politikai vs. szakértői” felállás pedig nem több mint demagógia.
2009. április 6. hétfő 18:49 - Kőrösi Viktor Dávid
Politikai pozíció

Az kérdés felvetésének az apropója az új miniszterelnök(-jelölt) személye. Bajnai Gordon hol sugallja, hol nyíltan mondja ki, hogy ő válságkezelő kormányfő szeretne lenni, aki „kapus, így nem cselez”. Azaz ő nem a politikai trükkök és szemfényvesztések embere akar lenni.



A kérdés persze ennél jóval bonyolultabb, hiszen mivel a kormányfői pozíció politikai pozíció, ezért Bajnai Gordon sem lesz képes „szakértői” kormányzást végrehajtani. A kormányzás ugyanis a társadalmi és politikai élet irányításának politikai eszköze. Politikamentessé tenni a politikai természetű dolgokat akkora képzavar, mint a politikamentes politikáról beszélni.

Ennek az oka az, hogy a politika, mint fogalom és mint ország-, valamint társadalomirányítási szféra nincs helyén kezelve Magyarországon. Ugyan a fogalomra nincs egységes magyarázat, a lényegét tekintve azonban gondolkodásmódok, -irányok, eszmék ütköztetésének a terepe. Ami politikai, az tehát egy bizonyos értékrend mellett elkötelezett. Ebből fakadóan megosztó.

Képviselet és a kimaradók

Bajnai Gordon
1968. március 5-én született Szegeden. Közgazdász diplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán szerezte 1991-ben.

2003-ban a Menedzserek Országos Szövetsége az Év fiatal menedzserének választotta.2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat), a hazai vállalatirányítási kultúra fejlesztése terén elért eredményei, kiemelkedő szakmai és vállalatvezetői munka elismeréseként.

2006. júniusától fejlesztési kormánybiztos.

2007 július 1-től - miközben fejlesztési kormánybiztosi feladatait továbbra is ellátja - önkormányzati és területfejlesztési, 2008. május 15-től (a tárca nevének megváltozása miatt) nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.

Forrás: www.meh.hu
Magyarországon a diktatúra éveiben a megosztás eredménye az lett, hogy az egyetértők képviseletre leltek (olyanra, amilyenre), az egyet nem értők pedig kimaradtak belőle. A rendszerváltás után egy évtizeddel kialakuló masszív szekértáborok azt érték el, hogy intézményesen aki lemarad, ugyan nem marad ki, de ezt az érzést keltik. Vagyis: a favorizált párt választási veresége azt az érzetet kelti a vesztes oldal szimpatizánsainak körében, hogy kimaradnak a döntéshozatalból. Ennek persze van is valóságalapja, hiszen az ezredforduló politikai helyzetének következménye az lett, hogy a politikai oldalak kölcsönösen diszkreditálták egymást a demokratikus társadalomból, a kormány-ellenzék együttműködés az SZDSZ kormányból való kiválásáig gyakorlatilag nulla volt.

Ez többek között azt is jelentette, hogy egy társadalmi csoport által megfogalmazott igények (függetlenül attól, hogy alulról, vagy felülről kezdeményezték azokat) kukába lettek dobva.

A vesztes oldal szimpatizánsai tehát nem maradtak képviselet nélkül, de sokszor kormányzati képviselet nélkül maradtak. Bajnai Gordon válságkezelő kormányfőként való felcímkézése azt a célt szolgálja, hogy elsősorban ne a (párt)politikai megosztás legyen az, ami a közember eszébe jut, ha rá mint miniszterelnökre gondol.

Csalás és ámítás

Ez azonban a maga valójában csalás és ámítás. Addig ugyanis, amíg a döntések véghezviteléhez szükséges többséget a politikai pártok szolgáltatják, azaz Bajnai döntéseihez a pártok arcukat adják, addig nem lehet szakértői, pártok felett álló, politikai ambíciókkal nem számoló miniszterelnökről beszélni.

Bajnai Gordon döntései mögött álló SZDSZ és az MSZP számára sem lényegtelen az, hogy milyen döntések kerülnek foganatosításra (ugyan a szabaddemokraták már megüzenték, hogy vagy kőkemény Bajnai-program, vagy előrehozott választás, azonban várható, hogy ez is inkább színjátéknak fog bizonyulni idővel, s az előrehozott választás bekövetkeztét nem fogja befolyásolni a miniszterelnök-jelölt programjának már miniszterelnökként történő végrehajtása). A pártok számára ugyanis mindegy, hogy olyan politikus megszorításaihoz adják a nevüket, akiről köztudott, hogy közéjük tartozik (Gyurcsány Ferenc-MSZP), vagy olyanéhoz, aki „csupán” a párt támogatását élvezi, de nincs egyéb köze hozzá.

Egy mediatizált világban, egy erős ellenzék mellett az intézkedésekhez többséget adó pártok saját felelősségüket aligha tudják majd elhárítani. Ebben a helyzetben azonban nem mindegy a döntés hatása, tehát a Bajna-program kőbe vésettségére sem kellene mérget venni.

A miniszterelnök-jelölt tehát nem szakértő, hanem politikus. Nem szakértő abban az értelemben, hogy nem pártpolitikai érdekek felett álló személy – ez azonban nem probléma. Probléma az lenne, ha nem lenne tisztában azzal, hogy ez a társadalom még mit (nem) tud elviselni.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását