2024. március 29. - Auguszta

Az állatkínzás ellen

Rengetegen tartanak házi kedvencet Magyarországon, de több százezernyi a kóbor, éheztetett, gazda és otthon nélküli állat is.
2009. március 24. kedd 19:06 - HírExtra
A konferencia célja az volt, hogy felhívja a szakemberek, a sajtó és a társadalom figyelmét az állatokkal szembeni erőszak visszaszorításának lehetőségeire, valamint a megmentett kutyák és cicák eredményes rehabilitációjára.

Helen Hudson, az angliai Oldham város környékéhez tartozó terület állatvédelmi felügyelője elmondta, hogy Angliában privát alapítványok is teljes joggal felléphetnek az állatok védelmében. Írországban és Skóciában az állatvédőknek szintén hatalmukban áll jogi lépéseket tenni a kínzókkal szemben. A helyi állatvédő hivatalok és a rendőrség is törvényes joggal bírnak a vadon élő és a tenyészállatok, valamint a társállatok (például kóbor kutyák) ellenőrzésével kapcsolatban is.

Magyarországon 52 regisztrált állatmenhely, illetve 86 gyepmesteri telep működik. Befogadóképességük véges, legtöbbjük zsúfolásig telt, sokuk fennmaradásért küzd, ráadásul számos menhelyi állatnak kilátástalan a helyzete - állapította meg Nagy Krisztina zoológus.

Az örökbefogadási kedvet szeretné növelni a legnagyobb hazai állateledel-gyártó, a Mars Magyarország új programjával, amely ráirányítja a figyelmet a menhelyen élő kutyák helyzetére, bátorítja az állatbarátokat a különböző segítségnyújtási lehetőségekre és népszerűsíti a felelős állattartás alapvető szabályait.

Magyarországon öt éve számít bűncselekménynek az állatkínzás. Azóta minden évben növekvő számban tárgyalnak a bíróságok állatkínzásos eseteket. Az MTI kérdésére - hány jogerős bírósági ítélet született állatkínzás miatt - Garamvölgyi László elmondta, hogy évente átlagosan 500 büntetőeljárás indul, de általában vétség, legfeljebb közmunka vagy pénzbüntetés lesz végül a büntetés. Eddig egyetlen jogerős letöltendő szabadságvesztés született, de nem vonult be a börtönbe az elítélt.

A tájékoztató alatt sokkoló képeket láthattak a résztvevők az elmúlt évek kirívóan súlyos állatkínzásos esetéről, amikor valaki 250 állatot tartott szörnyű körülmények között és sokukat módszeresen kínozva ölt meg.

A Rex Kutyaotthon Alapítvány igazgatója, Király Péter emlékeztetett, hogy az emberek évszázadok óta együtt élnek az állatokkal, olykor szentként imádták, máskor pedig tudatlanságból származó hiedelem vagy oktalan agresszió miatt állatok millióinak okoztak szenvedést.

Ezért fontos lenne betartani a 10 éve született állatvédelmi törvény azon passzusát, miszerint az állatokkal szembeni megfelelő magatartásra, gondoskodásra nevelést, az állatok megismerését az oktatás és ismeretterjesztés eszközeivel is elő kell segíteni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását