2024. április 19. - Emma

Hatvanéves a híres magyar rendező

Hatvanadik születésnapját ünnepli március 3-án Ascher Tamás Kossuth-díjas rendező, érdemes művész, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora.
2009. március 2. hétfő 17:20 - HírExtra
A színház szeretetét otthonról hozta, apja Ascher Oszkár színész, előadóművész, rendező volt. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1973-ban kapott diplomát, vizsgarendezése Szép Ernő Patika című darabja volt a kaposvári Csiky Gergely Színházban, ahol a következő öt évet is töltötte. 1978-ban a társulat néhány vezető művészével együtt Budapestre, az újjászerveződő Nemzeti Színházhoz szerződött.

Kaposvárhoz azonban nem lett hűtlen, vendégművészként visszajárt, majd 1981-ben főrendezőnek vissza is szerződött a Csiky Gergely Színházhoz. 1989-ben lett a budapesti Katona József Színház rendezője, ugyanebben az évben a párizsi Európa Színház Tanács alapító tagja, valamint egyéni tag az Európai Színházak Uniójában.

Operarendezőként 1979-ben mutatkozott be, Mozart Idomeneóját állította színpadra.
2006 szeptemberében, Székely Gábor lemondása után Sólyom László köztársasági elnök a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorává nevezte ki. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja. Művészi munkáját 1983-ban Jászai Mari-díjjal, 1988-ban érdemes művészi címmel, 1992-ben Kossuth-díjjal ismerték el, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét 2002-ben kapta meg.

A darabok színpadra állításában nagyon fontosnak tartja a kimunkált színészi játékot, a hétköznapi igazságok letisztult kifejezését. Fontosabb rendezései: Bulgakov: A Mester és Margarita, Turgenyev: Egy hónap falun, Osztrovszkij: Jövedelmező állás, Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő, Csehov: Három nővér, Csehov: Ivanov, Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő, Schwab: Elnöknők, Beckett: Godot-ra várva.

Vendégrendezőnek hívták Bécsbe, Berlinbe, Lyonba, számos alkalommal Helsinkibe. Díjainak, kitüntetéseinek, külföldi elismeréseinek se szeri, se száma. Több alkalommal részesült a Színikritikusok Díjában, az Országos Színházi Találkozó Díjában, volt az évad legjobb rendezője.

A Katona József Színházban színpadra állított Csehov-rendezései, a Három nővér és az Ivanov több földrészen arattak osztatlan kritikai és közönségsikert. Az Ivanov tavaly júniusi moszkvai vendégszereplésével a társulat elnyerte a 2008-as év legjobb külföldi vendégjátékának járó orosz Arany Maszk díjat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását