2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Művészettel a romákért

Művészettel az erőszak ellen - ezt a felcímet kapta Kun Pál roma festőművész Ezredévek országútján című, a cigányok vándorlásait, az ősi mesterségeket megörökítő tárlata, amelyet pénteken nyitottak meg a Budai Polgárok Társasága kiállítótermében.
2009. február 13. péntek 22:45 - Hírextra
Az egykori Krisztina téri palota nagytermében színes világ, Kun Pál roma festő 23 nagyméretű képe fogadja a látogatót. Lovas kordé, Mária a gyermek Jézussal, Vándorlás a pusztában tevével, Drótos dráma, Porrajamos - cigány holokauszt, Az Aranykantár legendája című monda elevenedik meg a képeken. A művész az MTI-nek elmondta, a roma eredetet viszi folyamatosan vászonra, a mítosz és a szájhagyomány útján megmaradt történeteket népéről, az ősi mesterségekről, a vallásról, a családról. "Ott vagyunk az egri vár védői között és ott a magyarok bejövetele idején" - tette hozzá.

Kerékgyártó István művészettörténész, a tállyai Közép-európai Művésztelep vezetője azt emelte ki, hogy Kun Pál, aki ugyancsak művésztelepi tag, a megmaradás makacs akaratát mutatja meg minden tragédiával szemben a Vándorlás című sorozatában.

G. Szűcs László, a kiállítás kurátora arról beszélt: a veszprémi szörnyű események hatására döntöttek úgy a festőművésszel, hogy ezzel a szép tárlattal az erőszak ellen demonstrálnak.
Tonté Erzsébet, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Esélyegyenlőségi Főigazgatóságának képzőművészeti szakértője beszédében azt emelte ki, hogy Kun Pál a magyarországi roma festőművészek egyik legfelelősségteljesebb és leginkább hagyományőrző egyénisége, aki képein keresztül tárja a néző elé a romák kulturális örökségét.

A szakértő kiemelte:" meggyőződésem, hogy a társadalmi, kulturális, művészeti értékeinken keresztül még a mai feszült helyzetben is enyhíteni tudunk a már kialakult előítéleteken, és megelőzhetjük a még nem létezőket."

Magyarország független, szabad ország és a köztársaságban mindenkinek jár az esély, hogy ne a születése pillanatában dőljön el a sorsa, hanem a maga tehetségén, szorgalmán, akaratán múljon - tette hozzá Tonté Erzsébet.

Kun Pál ráckevei születésű roma naiv festő már 30 éve viszi vászonra a cigányság életét, kihalóban levő hagyományos értékeit. Vándoriparos édesapja mellett megtanulta a drótos, kovács, ló-gyógyító mesterséget. Első kiállítása 1975-ben volt, azóta sorozatban állítja ki munkáit Magyarországon és külföldön.

A tárlatnak helyet adó Budai Polgárok Társaságának elnöke, Rotyis József elmondta, hogy a társaság 17 éve alakult, falai között kortárs művészeknek nyújt bemutatkozási lehetőséget.
Kun Pál tárlata február végéig látható az I. kerület Krisztina tér 1. alatt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását