2024. április 18. - Andrea, Ilma

Műtőben a Hal a tortán sztárja - Majdnem leszakadt a lába

Szegény! Sági Szilárdról nem tudni, hogy valaki is tudja-e, hogy kicsoda, de a Blikknek mindenesetre jó volt arra, hogy megírja: motorbalesetük volt és kórházba kerültek. Állítólag ért a kajához, ezért értékelte a kórházi kosztot. Hallgassunk a wannabe ní
2009. február 13. péntek 09:59 - Hírextra
Hiába, a munka rabja – mondhatnánk a TV2-n futó Hal a tortán kritikusáról, Sági Szilárdról (38), akit két évvel ezelőtti súlyos motorbalesete miatt tegnap ismét műtőbe toltak. A Blikk előző nap éppen ebédidőben járt a gasztrokibicnél, aki hű volt önmagához, és értékelte az ételeket, a küllemüket és a tálalást is a tőle megszokott, amolyan vigyorgós kritikával.

– Mindenki tudja, hogy a kórházi koszt nem egy leányálom, egészséges, de az íze és a kinézete össze sem hasonlítható egy éttermi fogással. Nem használnak sót és fűszereket, a díszítés is minimális, így két pontnál többet nem adnék rá. A tányérokat viszont mindenképp lecserélném – nevetett Szilárd, aki szerint a Honvéd kórház olyan, mint egy vendéglátóegység.

– A személyzet gondoskodik a jó hangulatról. Ha nem műtét miatt lennék itt, azt mondanám, hetekre „sátrat vernék”. Az ápolónők annyira kedvesek, az infúziómra ragasztották a műsor logóját, úgyhogy ők abszolút megérdemlik a maximális öt pontot a vendéglátásra – vigyorgott az osztály kedvenc betege, akinek egyik lába két évvel ezelőtt a csodával határos módon megmenekült.

– A barátnőmmel motorbalesetet szenvedtünk, nem mi hibáztunk. Neki két helyen törött el a lába, nekem térd alatt szinte leszakadt. Az orvosok akkor azt mondták, öt százalék esély van arra, hogy megmarad a lábam. Köszönöm az égieknek, hogy megkegyelmeztek nekem. Az elkövető nem úszta meg, ha jól tudom, másfél év felfüggesztettet kapott. Most az akkor beültetett fémet és csavarokat veszik ki, ami a térdem és a bokám között húzódik. Állítólag Valentin-napra már otthon leszek, de ünnepelni nem fogunk. Pár hét múlva én fogok a barátnőmért izgulni, hasonló műtétet hajtanak végre rajta is.
Forrás: Blikk
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását