2024. március 29. - Auguszta

Százmilliós botrány - ki hazudik Étterem ügyben?

A hivatalos okiratok nem szoktak hazudni. Az MTV Az étterem című műsorának kálváriájáról pedig két teljes dossziényi papír gyűlt össze – a HírExtra betekintést nyert ezekbe! Vermes János üzletember és Bányai Gábor producer a főszerepben - ki sáros,
2009. február 11. szerda 13:05 - Gedei Szilárd
Szerkesztőségünk abban a szerencsés helyzetbe került, hogy belepillanthattunk a sok vihart megélt Az étterem címmel szünetelő MTV-s műsor gyártásával kapcsolatos papírokba. Az üzleti titkok védelmét szem előtt tartva ezeket nem áll módunkban közölni, de a belőlük kinyert információk segítségével kiderülhetnek a legapróbb részletek is. Hiszen a papírok nem hazudnak, sőt a dátumok és az aláírások segítségével könyörtelen képet adnak a folyamatról, melybe a műsor került – s melyből hetek óta próbál kivergődni, hiába.

Úgy kezdődött, hogy...

Mi derül ki feketén-fehéren a papírokból?
Például a Magyar Televízó színre lépésének mikéntje. 2008. február 27-én Pusztay András, az MTV illetékese kiadott egy visszavonhatatlan szándéknyilatkozatot, miszerint a műsort a csatorna „befogadja”. Augusztusban rögzítették a szerződés valamennyi pontját, és ezt a szerződést szeptember 8-án az MTV ügyvezető alelnöke engedélyeztetésre a közalapítvány elé terjesztette. A kuratórium szeptember 10-én jóvá is hagyta a szerződést. Ezen a szerződésen változtatni sem lehet, mert benne van, hogy „a szerződés a felek korábbi szóbeli megállapodása alapján már létrejött”, azaz az előzetesen megállapodott feltételek ratifikálásáról van benne szó. A kérdés, hogy ez elég-e a keményebben játszó „üzletfeleknek”? Kiderül.
A portálunkkal megosztott papírokból jól látható, hogy a Magyar Televízió még 2007. december 22-én elfogadta Az étterem című műsor szinopszisát. Ez persze még nem jelent semmit, Vermes János néhány társával már évek óta a műsort tervezgette – még az akkoriban az RTL Klubnál tevékenykedő Árpa Attilával is tárgyalt a megvalósításáról. A befutó mégis az MTV lett, bár ezt lehet, hogy már megbánták a felek.

S hogy mindez miért olyan fontos? Mert csúnyán belerondított a képbe a hír, miszerint a Mann-Holding ellen felszámolási eljárást indítottak. Csakhogy pont a fentiek miatt lényegtelen, hogy a szerződés mikor köttetett, iratokkal ugyanis igazolható a tuti: a Mann-Holding elleni felszámolási eljárás messze nem befolyásolja az MTV-vel kötött szerződés jogosságát. Vagy mégis?

Érvénytelen a szerződés?

„A Mann-Holding valóban kötött szerződést az MTV-vel, de csak azután, hogy a Cégközlönyben megjelent a Mann-Holding felszámolásáról szóló hír. Szerződést ugyanis nem írhat alá az, aki ellen felszámolási eljárás folyik. Ilyen esetben csak a felszámolási biztos írhat alá a cég nevében” – cáfolta meg az iratok ez irányú jogosságát egy másik forrásunk, aki szintén magas vezető szinten vett részt a produkció készítésében.

Az egyik oldalon Vermes, a másikon a többiek. Ha a műsor kálváriáját nézzük elmondhatjuk: mindenki belebukott a történetbe. Kinek higgyünk hát? Itt van például a másik fontos kérdés, hogy miért nem kötöttek szerződéseket az alkotókkal, illetve hogy ez kinek a dolga lett volna.

A birtokunkba került iratokból mindenesetre kitűnik, hogy már februárban kijelölték kreatív producernek Bányai Gábort, aki Müllner Dóra szerkesztővel és Szarka János rendezővel ki is építette a csapatát. A papírokból az is kiderül, hogy Bányaival két szerződés köttetett, az első a műsorformátum elkészítésére. Ezt később az IKO Műsorgyártó Kft.-vel szerződve meg is oldotta. Ez tehát nem a forgatásra, hanem a formátum elkészítésére vonatkozik. A papírokat velünk is megosztó forrásunk szerint egyébként Bányai Gábor az első két adás felvételekor New Yorkban volt, s nem hogy nem megfelelő helyettest, hanem senkit nem jelölt ki. Bányaival ráadásul képbe került az IKO Műsorgyártó Kft. is.

Információink szerint Bányai és Vermes valóban megállapodott, hogy a formátum közös tulajdon. Csakhogy Vermes bevetette a szalámi taktikát: akinek fizetni kellett volna, azt kirúgják és újat vesznek fel helyette, legalábbis informátorunk szerint. Mindezt pedig azzal indokolta, hogy az MTV nem vette át az első műsort – ennek azonban részben tartalmi, részben formai okai voltak. A formátumot ugyan is több helyen megváltoztatva, Bányai nélkül használta tovább – tudta meg portálunk. Ráadásul az MTV és Vermes közötti szerződés elhúzódása miatt történt meg, hogy az első két rész forgatása két hónapot csúszott.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

megmondom
2009. február 11. 13:36
Na én már régóta erre vártam, hogy kiderüljön mekkora nagy csaló ez a Vermes. Szánalmas az egész. És mik derülhetnek még ki, ha annak is utánajár az újságíró, hogy melyik cég számolja föl a Mann-t és milyen szálakkal kötődik a politikai elithez... Vermes szorul a nyakad körül a hurok!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását