2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Pogány szertartásokat ábrázoló mozaikokra bukkantak

Pogány szertartásokat és keleti istenségeket jelenít meg az ókori mozaikpadló, amelyet az olaszországi Reggio Emiliában, a katolikus katedrális altemplomának feltárása során fedeztek fel.
2009. február 5. csütörtök 07:45 - Hírextra
A 13 négyzetméteres mozaikra, amely a Kr. u. IV. században készült, négyméteres mélységben bukkantak - olvasható a Discovery Channel hírei között."A mozaik mérete és gazdag mintázata arra enged következtetni, hogy egy nagy terem padlója volt. Meggyőződésünk szerint ez egy tehetős római otthona lehetett" - hangsúlyozta Renata Curina ásatásvezető.

A régész szerint nem jelentett túl nagy meglepetést, hogy évszázadokon keresztül pogány istenábrázolások rejtőztek a katolikus székesegyház padlózata alatt.

"A katedrálist a létező épületekre építették. Ez teljesen szokványos volt Reggio Emiliában, s láthatóan kevéssé törődtek a mozaikkal, amelyre az oszlopokat állították.

A mozaik elefántcsont, színes kövek, üveggyöngyök és aranylapocskák felhasználásával készült. A padló mértani mintázataiban - körökben és négyszögökben - táncosok apró alakjai, virágok, s madarak, egyebek között pávák láthatók.

Igazán izgalmassá teszi a nagy mitológiai jelenetek teszik a mozaikot."Az összes jelenet meztelen alakokat ábrázol. Próbáljuk megfejteni a jelentésüket, talán a további ásatások választ adnak a kérdéseinkre" - hangsúlyozta Renata Curina.

A mitológiai jelenetek valóban szokatlanok. Az egyiken meztelen férfi omlik egy másik alak karjaiba, másutt egy férfi és egy nő látható, akiknek az összes ruházata az ékszereikből áll. A nő egy frissen fogott halat szorongat, míg a férfi két élő kacsát.

A harmadik jelenet szintén egy meztelen férfit ábrázol borostyánkoszorúval a fején és lótusszal a jobb kezében. A rejtélyes alak baljában lituust - spirális, illetve pásztorbot alakú rézfúvós hangszert - tart. Az ókori Rómában a lituus az augurok, a papi tisztségek viselőinek kultikus hangszere volt. Az augurok nem jövendöltek, hanem az előírt tárgyak, vagy jelek megtekintése alapján állapították meg, hogy vajon a tervezett vállalkozást helyeslik-e az istenek vagy sem, akár háborúról, új törvény elfogadásáról vagy bármilyen más államügyről - beleértve a választásokat - volt szó.

"Az olyan jelképek, mint a borostyánkoszorú és a lótusz arra enged következtetni, hogy a magánház e helyisége keleti istenkultusz szentélye lehetett" - magyarázta Renata Curina.

Luigi Malnati, Reggio Emilia régészeti főfelügyelője szerint ilyen pogány jelenetek csak Kr. u. 380 előtt készülhettek, azaz mielőtt Theodosius császár a kereszténységet államvallássá nyilvánította. A 391-392-ben kiadott dekrétumok sora pedig már betiltotta és büntette a pogány szertartásokat a Római Birodalomban.

"Ez az egyik legfontosabb és legérdekesebb mozaik, amely Észak-Olaszországban előkerült. Méreténél, ornamentikájánál és kifinomult készítési technológiájánál fogva egyaránt kiemelkedő jelentőségű műalkotás" - hangsúlyozta Luigi Malnati.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását