2024. március 29. - Auguszta

Emlékház az író tiszteletére

Fejtő Ferenc előtt tisztelegve szellemi központként és emlékhelyként működő emlékházat nyitnak szülővárosában, Nagykanizsán - tájékoztatta a Nagykanizsai Zsidó Hitközség alelnöke a család és a városi hitközség terveiről hétfőn az MTI-t.
2009. január 26. hétfő 21:02 - Hírextra
Lévai Péterné beszámolt arról, hogy a múlt héten a városban járt a tavaly elhunyt író-történész-publicista fia, Charles, aki az elképzelésről tárgyalt a város polgármesterével. A hitközség Fő úti ingatlanában alakítanák ki az emlékházat, amelynek megvalósítása már Fejtő életében felvetődött.
A házban bemutatandó személyes használati tárgyak, emlékek, bútorok, könyvek, dokumentumok többsége Párizsból érkezik, de a család nagykanizsai gyökereire, a Fischel nyomdára utaló emlékek szintén helyet kapnának a tárlaton. A tervek szerint augusztus végén, Fejtő születésének 100. évfordulóján nyitnák meg a házat.

A javaslattevők a családdal együtt örömmel láttak hozzá a szervezéshez, miután Fejtő Ferenc mindig szeretettel emlékezett szülővárosára, utolsó óráiban is Nagykanizsát emlegette - idézte fel Lévai Péterné. Hozzátette, hogy a bemutatóhely önmagában kevés lenne, ezért egyfajta nyitott szellemi műhely lesz az emlékház, ahol könyvtárat rendeznek be, de tervezik párizsi és nagykanizsai diákok cserekapcsolatának segítését és nyári szabadegyetem indítását is. Júniusban, halálának évfordulóján Fejtő Ferenc ma is álló szülőházának falán emléktáblát avatnak.

Az emlékház megnyitásához és működtetéséhez alapítványt hoznak létre, mert a megvalósításhoz további anyagi források is kellenek. Charles Fejto a városnak felajánlotta segítségét a testvérvárosi kapcsolat kiépítéséhez édesapja utolsó lakóhelye, vagyis Párizs harmadik kerülete és Nagykanizsa között.

Marton István polgármester az MTI-nek azt mondta, Nagykanizsa támogatja az elképzelést, még ha a szülőházat erre a célra nem is lehet átalakítani. Hozzátette, hogy ha elkészülnek a tervek és a kalkulációk, illetve a városnak lesz elfogadott költségvetése, ismét leülnek tárgyalni az anyagi lehetőségekről.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását