2024. március 29. - Auguszta

Létezik igaz szerelem

Mégiscsak létezik igaz szerelem - bizonyították be amerikai agykutatók, akik mágneses rezonanciavizsgálat (MRI) segítségével vizsgálták a boldogsághormon képződését az agyban.
2009. január 5. hétfő 17:38 - Hírextra
A New York-i Stony Brook Egyetem kutatói vizsgálataikba egyrészt olyan házaspárokat vontak be, akik több mint húsz éve esküdtek örök hűséget egymásnak, másrészt kontrollcsoportként a kutatásban újsütetű szerelmesek vettek részt - olvasható a The Sunday Times honlapján.

A résztvevőknek MRI-vizsgálat közben mutatták házastársuk, szerelmesük fényképét, s figyelték az agyban felszabaduló boldogsághormon (dopamin) mennyiségét. Az agyi vegyi folyamatok tanúsága szerint a régi házasoknak körülbelül a tizede ugyanolyan vonzalmat érez férje, felesége iránt, mint szerelmük hajnalán.

A vizsgálat megdöntette azt az általános nézetet, miszerint az idő múlásával lanyhul a vonzalom. Az eddigi feltételezések szerint az első töréspont a romantikus kezdetektől számított 13-15 hónap után várható, a második pedig 3 év múlva. Közismert, hogy milyen veszélyeket rejt egy kapcsolatra a kritikus hetedik év, tíz év múltán pedig a házasság érzelmileg kihűl.

Az eredmények a kutatók számára is váratlannak bizonyultak. Mint Arthur Aron, a Stony Brook Egyetem pszichológusa bevallotta, önbecsapásnak tartotta, amikor a házastársak egymáshoz való vonzódásukról beszéltek. Ám a férj, feleség fényképe láttám az agyban kiszabaduló boldogsághormon azt igazolta, hogy mégiscsak létezik igaz szerelem.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását