2024. március 29. - Auguszta

A Jobbik lenyomta az SZDSZ-t

A Fidesz tábora bő másfélszerese a szocialistákénak, 31 illetve 19 százalékon állnak az összes választókorú lakosság körében; a Jobbik először érte el a két százalékos támogatottságot - állapította meg a Szonda Ipsos december közepén végzett kutatásában,
2008. december 22. hétfő 07:10 - Hírextra
A Fidesz fölénye egyértelmű az 50 év alattiak, a kis-, közepes városokban, valamint a falvakban élők körében. Ezekben a csoportokban több mint kétszer annyi támogatójuk van, mint ellenfelüknek. Az MSZP 50 év felett, ott is a nyugdíjasok körében tartja a lépést, s csak kevéssé van lemaradva Budapesten, valamint a vidéki nagyvárosok többségében.

A kis pártok mögött a vizsgált időszakban nagyon kevesen sorakoztak fel, az MDF kettő, az SZDSZ egy százalékos. Mindez azt mutatja, hogy a belső konfliktusok lényegében megfelezték a szavazótáboraik méretét.

A Jobbik az év elején még az alig mérhető politikai erők közé tartozott, a második félévben előbb utolérte, majd meg is előzte a KDNP-t és a MIÉP-et. A Jobbik most először érte el a két százalékos támogatottságot - olvasható a Népszabadságban.

A biztos pártválasztók körében a Fidesz egy hajszállal 60 százalék alatt, az MSZP egy kicsivel 30 százalék felett található, míg az MDF és az SZDSZ jóval a parlamentbe jutási küszöb alatt marad. A Jobbik a biztos pártválasztók körében három százalékra erősödött - írja a lap.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását