2024. április 19. - Emma

Látszatcselekvés a szociális törvény

Szabad Demokraták Szövetsége szerint szegényellenes látszatcselekvés a szociális törvény módosítása - közölte Béki Gabriella és Velkey Gábor, a párt két képviselője szerdán az MTI-vel.
2008. december 10. szerda 19:10 - Hírextra
Mint közleményükben leszögezték, a szabad demokraták évek óta szorgalmazzák a szociális támogatások felülvizsgálatát, a mélyszegénység problémájának kezelését, a munkaerőpiac dinamizálását, de a szociális törvény mostani módosítása e célok közül egyiket sem éri el.
Az Országgyűlés jövő hétfőn szavaz az egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztésről.

A liberális képviselők szerint a közmunkaprogram kiterjesztése - "bár a semminél valóban több" - olcsó látszatcselekvés, hiszen nem járul hozzá ahhoz, hogy a régóta munka nélkül élők tartósan munkához jussanak. A két politikus úgy látja, hogy a segélyezettek "megfenyítése", illetve a feketemunka, mint a segélyezésből kizáró ok a jelenleginél is rosszabb helyzetbe taszítja a mélyszegénységben élőket.

Emlékeztettek arra, hogy a rendszeres szociális segély családi alapú juttatás, a módosítás viszont a legvédtelenebbeket, a gyermekeket fogja a legjobban sújtani.

Béki Gabriella és Velkey Gábor leszögezte: a Magyar Szocialista Párt ezzel az intézkedéssel felmondta a társadalmi szolidaritást. Különösen elfogadhatatlannak tartják, hogy válság idején a kormány a legszegényebbektől vesz el pénzt; az általunk képviselt rászorultsági elv éppen ennek ellenkezőjéről szól.

Közleményük szerint nem a mélyszegénységben élők jelentik a súlyos terhet a társadalom számára. Rendszeres szociális segélyben jelenleg mintegy 200 ezren részesülnek, ami megközelítőleg 60 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek, ez pedig az összes jóléti kiadásnak csupán töredéke.

Az Országgyűlésben hétfőn döntöttek az egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat módosító indítványairól. Az előterjesztő által támogatott javaslatokat elfogadták, a javaslathoz benyújtott mintegy ötven egyéb módosító javaslatot leszavazta az Országgyűlés.

A törvényjavaslat a segélyezési rendszert úgy alakítaná át, hogy a hangsúlyt a pénzbeli ellátások helyett az aktív eszközökre, a közfoglalkoztatásban és a képzésben, illetve a munkaerő-piaci programokban való részvételre helyezi át. A törvényjavaslat új eleme, hogy megteremti az összhangot a foglalkoztatási és a szociális törvény adatnyilvántartásra vonatkozó szabályai között.

Az önkormányzatok a törvényjavaslat alapján a közcélú foglalkoztatás ténylegesen felmerült személyi kiadásainak 95 százalékát igényelhetik vissza a költségvetésből.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását