2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Az elnök mackója és a próféta - videóval

Az igazi plüssmaci rajongóknak talán nem árulok el újdonságot azzal, hogy kedvencüket egy amerikai elnökről nevezték el. A „névadó”, Theodore Roosevelt épp 150 évvel ezelőtt született, és 22. születésnapját azzal ünnepelte meg, hogy elvette Al
2008. október 27. hétfő 17:30 - paulson
De mi köze az Amerikai Egyesült Államok 26. elnökének az aranyos kismacihoz? Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a XIX. század egyik legnagyobb marketingfogása köti össze őket. A történet úgy indult, hogy a mindenki által csak „Teddyként” emlegetett elnök egy vadászaton megvédte egy medvebocs életét. Az esetnél újságírók is jelen voltak, akik nagyszerű sztorinak tartották, így hamar híre ment az állatbaráti gesztusnak.

Olyannyira, hogy jópár kilométerrel arrébb, egészen pontosan Németországban, Berlinben is hallottak róla, hogy az amerikaiaknak milyen „irgalmas” elnökük van. Több se kellett Steiff úrnak, a játékgyártónak; készülő mackójának a Teddy’s Bear (Teddy mackója) fantázianevet adta. A többi már játéktörténelem, hatalmas sikere lett a bocsról mintázott figurának.

A történet a XXI. század elején újabb szállal gazdagodott, szegény maci ugyanis komoly vallási és politikai zűrzavart okozott. Persze egy amerikai elnökről elnevezett játéknál nem is olyan furcsa, hogy diplomácia ügy alakuljon ki körülötte. Mi történt? Gillian Gibbons, egy liverpooli tanárnő megengedte diákjainak, hogy a Mohamed nevet adják a kedves állatkának. Ezzel alapjába véve még nem lett volna probléma, csakhogy mindez Szudánban történt, ahol ezt a prófétát igencsak nagyra becsülik. A hölgy még aránylag könnyen megúszta, hiszen a „népharag” legszívesebben holtan látta volna a „szent ember meggyalázóját”. (15 nap börtön és kitoloncolás lett volna a büntetése, de a brit felsőház moszlim tagjának, és más magas rangú vezetők közbenjárásának köszönhetően négy nap után szabadon bocsátották), Szegény Roosevelt, és Steiff úr, ha ezt látták volna előre!

Vannak szebb, a macihoz köthető szálak is, például Magyarország egyik legrégebbi indie zenét játszó csapatának, az Amber Smithnek köszönhetően. Tőlük választottuk a mackó, és névadójának ünneplésére szolgáló dalt, melynek címe mi más lehetne, mint az, hogy Teddybear?!


Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását