2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Szexkannibalizmus a pókoknál

Azoknak a nőstény pókoknak, melyek megeszik lehetséges szexpartnereiket, több utódjuk jön világra, ráadásul ezek a pókfik erősebbek és nagyobbak, mint a szelíden viselkedő nőstények utódai - fedezték fel spanyol kutatók.
2008. október 22. szerda 14:39 - Hírextra
Jordi Moya-Larano munkatársaival az európai farkas pókot (Lycosa tarantula) figyelte meg természetes közegében. Ennek során nem igazolódott be az a közkeletű hiedelem, hogy a tarantellák párzás után az "apapókot" eszik meg. Valójában általában a következő, párzásra jelentkező hímet használják tápanyagforrásnak.

A PLoS ONE című online tudományos folyóiratban megjelent tanulmányuk szerint a spanyol kutatóké volt az első olyan vizsgálat, melyet a természetben folytattak le. A szerzők úgy vélik, hogy a korábbi megfigyelések azért hoztak más eredményt, mert a fogságban tartott pókok a stressz miatt agresszívabban viselkedtek.

Amikor a hímek és nőstények között megfelelő volt az arány, az utóbbiak mintegy harmada evett a hímekből. Ha azonban nőtt a hímek aránya, szaporodtak azok az esetek, amikor a nőstény megölte és megette a közeledő partnert. Még valószínűbbé vált a kannibalizmus, ha a nőstény a közeledést megelőzően egy másik hímmel már párosodott.

A kutatók megállapították, hogy 30 százalékkal nagyobb gyerekáldást eredményezett, ha a nőstény táplálékként kezelte a párzásra számító hímet. A kannibál módjára viselkedő pókok utódai gyorsabban és nagyobbra növekedtek, mint azok a pókocskák, melyek nem kannibál nőstényektől származtak.

A kutatók úgy vélik, a kannibalizmusra a természetben való túlélés érdekében van szükségük a nőstény farkas pókoknak, a hímek pedig megfelelő tápanyagforrást jelentenek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását