2024. március 29. - Auguszta

Anomáliák a londoni Bizánc kiállítás körül

Fél évszázad után ismét páratlanul gazdag bizánci tárlat nyílik Londonban, ám a szervezési nehézségek miatt még mindig foghíjas a szombaton nyíló kiállítás.
2008. október 22. szerda 16:35 - Hírextra
Nem is csoda, hogy "az utóbbi évek egyik legnehezebben létrehozott kiállításának" nevezte a Bizánc 330-1453 elnevezésű gyűjteményt Adrian Locke, a Királyi Művészeti Akadémia kiállítási igazgatója. Az orosz, ukrán, görög és egyiptomi intézmények nem egykönnyen álltak rá, hogy kikölcsönözzék felbecsülhetetlen értékű műkincseiket, s a világ minden tájáról válogatott, összesen 340 műalkotást felvonultató kiállításon a bizánci kultúra számos olyan darabja is feltűnik majd, amelyet sérülékenysége miatt feltehetően soha többé nem engednek útra kelni eredeti környezetükből.

A rendezők bíznak benne, hogy az utolsó pillanatban azért befutnak azok az ikonok is, amelyeket az egyiptomi Szent Katalin-kolostorból várnak, s utaztatásuk engedélyezése még a bürokrácia útvesztőiben bolyong. "Ezzel kicsit szerencsétlenül jártunk, mert a kulturális miniszter, akinek alá kellett volna írnia a papírokat, éppen nem volt Egyiptomban" - magyarázta Locke.

A bizánci kultúra ezeréves korszakának emlékei közül olyan rendkívüli alkotásokat is sikerült megszereznie a londoni bemutatónak, mint a velencei Szent Márk-bazilika ikonjai, köztük Mihály arkangyal aranyozott képe, és egy XII. századi, templom alakúra formázott ezüst füstölő.

A gyűjtemény, amely a bizánci művészet fejlődését Konstantinápoly alapításától a bukásáig követi nyomon tematikus elrendezésben, október 25-től 2009. március 22-ig tekinthető meg a Királyi Művészeti Akadémián.A brit főváros utoljára 1958-ban adott helyet a bizánci kincsek bemutatásának.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását