2024. március 29. - Auguszta

Álmodás

Azok, akik alvás közben záptojást szagoltak, negatívabb tartalmú álmokról számoltak be, míg azok a kísérleti alanyok, akiknek a szobájába rózsát tettek be, több pozitív álmot láttak - állapították meg német kutatók.
2008. szeptember 22. hétfő 19:05 - Hírextra
A Heidelbergi Egyetem kutatói Boris Stuck vezetésével végezték kísérleteiket, melyekről vasárnap a Fej- és Nyaksebészeti Alapítvány (Egyesült Államok) chicagói éves találkozóján számoltak be.
"Az alvók szinte soha nem arról álmodtak, hogy szagolnak valamit. Álmuk érzelmi töltete mégis megváltozott a stimulációtól függően" - idézte fel Stuck a Healthday News című egészségügyi online portálnak.

Korábbi kutatások már igazolták, hogy másfajta serkentő hatások - így a hangok, nyomás, rezgés - befolyásolják az álmok tartalmát és érzelmi töltetét.Stuck szerint a kísérlet nehézsége abban áll, hogy a beavatkozásnak elég erősnek kell lennie az érzékelhetőséghez, de nem lehet túl erős ahhoz, hogy a vizsgált egyén felébredjen tőle. Egyes szagok, például a borsé, nemcsak serkentik a szagérzékelést, hanem irritálhatják az orrjáratokat is.

A vizsgálatban tizenöt egészséges, fiatal nő vett részt. Amikor a nők a gyors szemmozgás (REM) alvási fázisába jutottak - amelyben az álmokat is látjuk -, akkor alkalmazták a szagokat. Minden kísérleti alany háromszor ébredt fel, tehát 45 alkalommal kérdezték meg őket álmukról. Összesen negyven álomról számoltak be.

A kutatók megkérték a kísérletben résztvevőket, hogy 0 és 3 között értékeljék a látott álom érzelmi töltetének erősségét. A záptojás esetében az átlagos érték mínusz 0,4 volt, míg a rózsánál 1,2 a pozitív tartományban.A vizsgálat eredménye azt jelzi, hogy akár öntudatlanul is befolyásolható hangulatunk olyan egyszerű környezeti hatással, mint az illat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását