2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Gúzsba kötve táncolunk

Az önkormányzati miniszter szerint gúzsba kötve táncol a közigazgatás a korlátozottan rendelkezésre álló anyagi források, másfelől a változtatásokhoz szükséges politikai feltételek hiánya miatt. Gyenesei István erről pénteken Siófokon, a jegyzők országos
2008. szeptember 12. péntek 14:24 - Hírextra
Noha 18 évvel az önkormányzati rendszer létrejötte után nagyon erős kényszer van arra, hogy korszerűsítsék az önkormányzati rendszert, e két "szorító elem" megnehezíti a változtatásokat.
Jelen helyzetben a fontolva haladás útját kell járni - mondta a szaktárca vezetője, aki - mint azt kifejtette - ezen azt érti, hogy amiben szakmailag és politikailag egyetértés van, abban "lépni kell", de azokról a szakmailag indokolt változtatásokról, illetve azok kidolgozásáról sem szabad lemondani, amelyekben pillanatnyilag hiányzik a politikai konszenzus.

Gyenesei István közölte: a kormány-önkormányzatok fórumán több kérdésben szakmailag és politikailag is egyetértésre jutottak, ezeket még az őszi ülésszakban a kormány, illetve a parlament elé terjesztik.

Ilyen például a képviselő-testületek létszámának csökkentése differenciáltan a különböző szinteken, az önkormányzati gazdálkodás rendszerének szigorítása, a pénzügyi fegyelem erősítése, a vagyonkezelői jog kiterjesztése, a cél- és címzett támogatások rendszerének átalakítása, a körjegyzőségek alakítását ösztönző feltételek megteremtése - sorolta az önkormányzati miniszter.
 Hozzátette: nagyon közel állnak a megállapodáshoz a polgármesterek, alpolgármesterek jogállásának megerősítésében, a képviselői tiszteletdíjak csökkentésében, az összeférhetetlenségi szabályok felülvizsgálatában.

Gyenesei István ugyanakkor úgy vélekedett, hogy nagyon távol állnak a megegyezéstől, és ebben a ciklusban nem is fognak közelebb jutni a regionális önkormányzatok és a kötelező társulások létrehozásának kérdésében.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását