2024. április 19. - Emma

Görög műkincsek a Szépművészeti Múzeumban

Görögország néhány héten belül szakértőket küld a Szépművészeti Múzeumba annak tisztázására, hogy valóban jogellenesen került-e ki az országból a budapesti intézmény tulajdonában lévő 19 műkincs. A pénteki athéni bejelentés kapcsán Mihály Mária, a múzeum
2008. szeptember 12. péntek 15:38 - Hírextra
Kifejtette: a nemzetközi egyezmény, melyhez Magyarország 1979-ben csatlakozott, szabályozza, hogy a kulturális javak csak kiviteli engedéllyel utazhatnak egyik országból a másikba. A szabályozásnak megfelelően a fogadó országnak kérnie kell a kiviteli engedélyt, ellenőrizve, hogy a műkincs valóban jogszerűen hagyta-e el a származási országot.

Ha egy műtárgy mégis jogellenesen kerül egyik országból a másikba, akkor az egyezményt aláíró államnak kötelessége visszaszolgáltatnia a műkincset a származási országnak - hangsúlyozta. Hozzátette, hogy a végrehajtásáért a kulturális miniszter a felelős.

Mihály Mária rámutatott, az országoknak és a műkereskedőknek nagyon körültekintően kell eljárniuk, hiszen a műtárgyat fotó és dokumentáció hiányában csak az ismeri, aki kirabolta a lelőhelyet.

Megjegyezte, hogy az 1970-es párizsi UNESCO-egyezmény kezdetben nem érte el a célját, hiszen csak azok az országok csatlakoztak hozzá, ahol sok az ellopni való kulturális érték, a műkereskedelem viszont elenyésző. Az elmúlt évtizedben azonban több "nagy" ország, így Nagy-Britannia, Franciaország, Amerikai Egyesült Államok, Kanada, valamint Japán is aláírta az egyezményt.

A főigazgató-helyettes példaként említve elmondta, hogy a ,90-es évek végén eladás céljából a Magyar Nemzeti Galériába bevittek egy Hollósy Simon-festményt. A szakemberek rögtön észrevették, hogy az alkotás a máramarosszigeti múzeumból származik, így a rendőrség lefoglalta azt.

A magyar műkincsrendőrség egyebek mellett egy erdélyi templomból ellopott festett mennyezetkazettákat, Ukrajnából származó gepida leleteket és értékes ikonokat foglalt le, néhány évvel ezelőtt pedig a Szépművészeti Múzeum munkatársai azonosítottak Poitiers múzeumából származó Rodin-szobrokat.

Mint Mihály Mária felidézte, Olaszország is adott vissza olyan régészeti lelteket Magyarországnak, melyeket valamelyik észak-olaszországi város piacán foglaltak le.

Buzinkay Péter, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) műtárgy-felügyeleti irodájának vezetője mindezt azzal egészítette ki, hogy az országok közötti visszaszolgáltatás nem igazán jellemző, sokkal nagyobb számban fordulnak elő azok az esetek, amikor az állampolgárok követelik vissza az államtól az eltulajdonított műkincseiket.

Göncz Kinga külügyminiszter csütörtökön egynapos hivatalos athéni látogatásán az illegális műkincs-kereskedelem elleni nemzetközi egyezményeknek megfelelően dokumentációt adott át görög partnerének olyan műkincsekről, amelyek 1992 óta a Szépművészeti Múzeum tulajdonában vannak.

A múzeum akkor 22 darab agyagból készült ókori műtárgyat - vázákat, amforát, kisebb tárgyakat - vásárolt egy magyar állampolgártól. A múzeum kutatói azonban nemrégiben megállapították, hogy ezek közül három bizonyosan egy görög múzeumból, az argosziból származik. A többiekkel kapcsolatban fölmerülhet, hogy szintén ottani ásatásokból valók, s hogy jogellenesen kerültek ki Görögország területéről. A magyar külügyminiszter ez utóbbiak dokumentációját adta át görög kollégájának.

A Magyarországra érkező görög régészek, jogászok a magyar kollégákkal közösen tárják majd fel, hogy 19 kérdéses tárgy közül melyiket hozták ki annak idején illegálisan Görögországból. Amikor ez megtörtént, akkor a műalkotásokat a három másikkal együtt - ha egyértelmű, hogy az argoszi múzeumból kerültek Magyarországra - visszaviszik görög földre.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását