2024. április 19. - Emma

Újra dalol az énekesnő

Erika a Cool stúdiójában elárulta, a retro térhódítása megköveteli, hogy ismét hallasson magáról, így megkezdte új lemezének rögzítését, ami nemsokára a boltokba kerül. A lemezen hallható lesz hét népszerű és két régi, ám mégis ismeretlen dal, valamint ké
2008. szeptember 1. hétfő 21:02 - Hírextra
– Lesz egy vadiúj feldolgozás, amit egy külföldi előadótól kölcsönöztünk, sőt, a Josh és Jutta nevű formációval is készítettünk egy slágert – mondta a Cool stúdiójában.

Erika a párost éppen a Cool Tv élő műsorában ismerte meg, és azóta is nagyon jó a barátság hármuk között, nem csoda hát, hogy hamar sor került a közös produkcióra.

De nemcsak az énekléssel foglalatoskodik mostanság Erika, hiszen készül az iskolakezdésre is. Lánya számára nemsokára megkezdődik a tanév és ezzel együtt a büszke anyuka is hamar kénytelen visszaszokni a koránkelésre. Erika ugyanis hamarosan ismét megkezdi az oktatást tánciskolájában.

– Idén a 19. tanévet kezdjük, ami nagy büszkeséggel tölt el. Úgy gondolom, nem kis teljesítmény a miénk. Jó érzés lesz folytatni, nyáron ugyanis nincsen tanítás. Ilyenkor mindenkinek pihennie kell – mondta az énekesnő a Cool stúdiójában.
Forrás: netbulvar.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását