2024. április 20. - Tivadar

Évadnyitó utcabál

Évadnyitó utcabállal ünnepli 52. születésnapját szeptember 1-jén, hétfőn a József Attila Színház társulata Budapesten, a Déryné közben; az eseményen jelmezkiállítás, fotózás, tombola, zene és tánc szórakoztatja az érdeklődőket - közölte Éberwein Judit műv
2008. augusztus 30. szombat 12:28 - Hírextra
A délután 6 órakor kezdődő programok egyikén Besenczi Árpád beszélget majd a színház örökös tagjaival, de tombola, jelmezben való fotózkodás, jegyárusítás, és a művészek által főzött ételek árusítása is színesíti a rendezvényt.

A majdnem éjfélig tartó utcabálon egyebek mellett Fenyő Miklós és a jampik, Zöld Csaba, Miller Zoltán, Besenczi Árpád, Dányi Krisztián, Fila Balázs, Gieler Csaba, Háda János, Józsa Imre, Juhász György, Kádas József, Mihályi Győző, Ömböli Pál, Schnell Ádám, Krisztik Csaba, Sztankay István, Sztarenki Pál, Újréti László, Zöld Csaba, Esztergályos Cecília, Fehér Anna, Földeáki Nóra, Galambos Erzsi, Kocsis Judit, Kovalik Ágnes, Márkó Eszter, Ullmann Mónika és Vándor Éva várja a színházszerető közönséget.

Mint azt a művészeti titkár elmondta, ez a második utcabál az intézmény életében, hiszen 50. születésnapjukat is így ünnepelték. Hozzátette: a jövőben minden szeptember 1-jén szeretnének hasonlóan megemlékezni az 1956-ban alakult színház megnyitásáról.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását