2024. március 29. - Auguszta

Pályázzon Debrecen is a gumiabroncsgyárra!

Felhívással fordult Varga Zoltán (MSZP) önkormányzati képviselő Kósa Lajos debreceni polgármesterhez annak érdekében, hogy a város is pályázzon az indiai gumiabroncsgyárra. Ezt a szocialista politikus kedden sajtótájékoztatón jelentette be a debreceni vár
2008. augusztus 19. kedd 15:35 - Hírextra
Mint mondta, "a Fidesz gyöngyösi frakciójának tagjai Orbán Viktor hű pártkatonájaként lehetetlenné tették, majd elüldözték városukból - a legrosszabb változat szerint az országból is - az indiai Apollo Tyres zöldmezős beruházását.

Ezzel nemcsak a magyar politikai elit meghatározó oldala állított ki magáról elégtelen bizonyítványt, de Gyöngyös is elesett egy több mint 340 millió eurós beruházástól, illetve 1.500 munkahelytől. Mindezek mellett a tengerentúli és európai beruházók számára jelzésértékű lehet a magyarországi jobboldal politika demagógiája is, amelynek következtében hosszú távon a magyar gazdaság akár érzékeny veszteségeket is szenvedhet - tette hozzá.

Varga Zoltán tájékoztatása szerint "a Fidesz populista, nagytőkésellenes politikája ellenére eddig 27 település vezetője - köztük jó néhány fideszes polgármester is - közös nyilatkozatban erősítette meg, hogy az egész magyar gazdaság és ezen belül saját lakóhelyük fejlődése szempontjából is nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a Gyöngyösről elüldözött ázsiai beruházót Magyarországon kell és érdemes tartani".

Érdeklődve vártuk városunk polgármesterének nyilatkozatát, amellyel deklarálja, hogy Debrecen is lehetőséget lát a beruházásban. Kósa Lajos azonban hallgat. Hallgat, mert nem kívánja pályáztatni az ország második legnagyobb városát, az egyik olyan települést, amely kiépített ipari parkkal, repülőtérrel és autópályával is rendelkezik. Nem jelentkezett Debrecen, talán az egyetlen olyan pályáztatható vidéki város, amely ezzel az infrastruktúrával vélhetően felkelthetné az indiai befektető érdeklődését - mutatott rá a szocialista politikus.

Varga Zoltán szerint "Kósa Lajos azzal, hogy Orbán Viktor zavaros populista politikai vízióit szolgai módon kiszolgálja, árt Debrecen városának".

A képviselő ezért felszólította Kósa Lajost, hogy ne feledje: ő elsősorban Debrecen város polgármestere, és csak másodsorban pártkatona. Ezért felejtse el a polgári párt "ami rossz Magyarországnak, az a jó a Fidesznek" politikáját, és ragadja meg a lehetőséget, amellyel Debrecenbe hozhat 1.500 új munkahelyet és 340 millió eurót!

"Felszólítjuk Debrecen polgármesterét, hogy akárcsak a többi 27 település polgármestere, úgy haladéktalanul nyilatkozzon ő is: Debrecen is szívesen látja az Apollo Tyres beruházását, és városunk is megad minden lehetséges támogatást a zöldmezős beruházás Magyarországon tartásához, ezzel is bizonyítva, hogy számára is Debrecen lakóinak, Debrecen városának az érdekei a fontosak" - hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Varga Zoltán.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását