2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Uborka helyett cigarettát szállított

Több mint 450 ezer doboz cigaretta lapult abban a német rendszámú kamionban, amely az okmányok szerint uborkát és padlizsánt szállított Görögországból Csehországba; a 177 millió forint értékű csempészárút a nagylaki határrendészek fedezték föl - tájékozta
2008. augusztus 5. kedd 11:33 - Hírextra

Egy, az okmányok szerint uborkát és padlizsánt szállító német rendszámú teherautó hétfőn éjszaka jelentkezett belépésre a nagylaki határátkelőhelyen, a járművet átvizsgáló határrendészek a rakomány mögött azonban gyanús dobozra lettek figyelmesek - mondta Pál János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A tételes ellenőrzés során a raktérből 454 ezer doboz cigaretta került elő, melynek értéke több mint 177 millió forint. A csempészett áru az első három raklapnyi uborka és padlizsán után harminc raklapon volt elhelyezve, úgy, hogy a cigaretta tetejére papír kartonokba uborkát pakoltak - közölte az alezredes.

A csempészett cigarettát lefoglalták, a kamiont vezető görög állampolgárral szemben a büntetőeljárást a román hatóságok folytatják le.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását