2010. szeptember 3. - Hilda

Katasztrofális a HIV-megelőzés

Egy statisztika szerint 43 évvel is meg lehet hosszabbítani egy HIV-fertőzött életét a gyógyszerek segítségével. Persze, azt nem szabad elfelejteni, hogy ezek a gyógyszerek komoly mellékhatásokkal járhatnak - nyilatkozta a HírExtrának Dr. Szlávik János, a
2008. augusztus 4. hétfő 12:00 - Kőrösi Viktor Dávid
Mit lehet tudni a HIV-vírus eredetéről, mikor, hol ütötte fel a fejét?

A világon a ’80-as évek elején fedezték fel, hogy van egy furcsa betegség. Azonosítani csak 2-3 évvel a felbukkanás után sikerült. Közép-Afrikában találtak olyan vírustörzseket, ahonnan ezt az egész ’80-as évekbeli járványt eredeztetni lehetett, s megtalálták az úgynevezett index-esetet is, azt az első esetet, aki először betegedett meg az Egyesült Államokban. Visszanézve úgy tűnik, hogy valamikor az 1960-as, ’70-es években juthatott át a vírus Afrikából Haitire, s Haitiből az USA-ba. Ez ma már biztos, ebben senki nem kételkedik; biztos, hogy ez nem biológiai fegyver, biztos, hogy nem valamilyen mesterséges dologról van szó, hanem egy Afrikából származó, a majomvírustól eredeztethető vírusról.

A HIV-fertőzés kötelezően végződik AIDS-ben?

Igen. Nagyon sokáig, főleg a járvány elején – Magyarországon 1985 óta vannak HIV-fertőzöttek – gondoltuk azt, hogy vannak olyan emberek, akik 5-10-15 évig hordozzák a vírust, s mégsem lesznek betegek. Ez így is volt, amíg ez az 5-10-15 év el nem telt, s akkor kiderült, hogy vannak úgynevezett hosszú távú túlélő személyek, akik ilyen sokáig teljesen tünetmentesen vészelik át a betegséget, de előbb-utóbb ők is AIDS-betegek lesznek. Ma úgy tartjuk, hogy aki ezt a vírust megkapja, s nem részesül gyógyszeres kezelésben, az 10-15 év alatt mindenképpen AIDS-stádiumú beteg lesz, s meg fog halni.

Milyen jele van annak, hogy valaki HIV-fertőzött, vagy már AIDS-beteg stádiumban van?

Azt szoktam mondani, hogy semmilyen jele nincsen. Tehát ha valaki úgy gondolja magáról, hogy megfertőzhetett, akkor jobb, ha elmegy szűrésre. Amikor már az AIDS-hez társuló jelek, betegségek; daganatok, fertőzések jelentkeznek, akkor már késő. Ez már azt jelenti, hogy a fertőződés óta eltelt az a bizonyos 5-10 év, az illető immunrendszere romokban hever – ez egyébként jól mérhető. Az ilyen embert a legkülönbözőbb fertőzések, tüdőgyulladás, béldaganat, bőrdaganat támadja meg, amelyek külön-külön, magukban is halálosak lehetnek.

Magyarországon mekkora a HIV-fertőzöttek aránya?

Magyarország még mindig az alacsony fertőzöttségű országok közé sorolható. 1985 óta 1500 HIV-fertőzöttet regisztráltunk, jelenleg 8-900 HIV-fertőzött személy él hivatalosan Magyarországon. Körülbelül 3-4000 lehet azok száma, akik nem tudják magukról, hogy vírushordozók.

Az egyik szomszédos országban, Ukrajnában nagyon gyorsan terjed a HIV-fertőzés. Ennek lehet-e hatása Magyarországra?

Nem nagyon, de aggasztó jelek vannak. Keleti szomszédunknál leginkább a drognak tudható be a fertőzés gyors terjedése. Ukrajnában fél millió, Oroszországban több millió a HIV-fertőzött intravénás kábítószeres van. Nálunk ez a fajta drogozási módszer nem terjedt el, Magyarországra annyi ember nem érkezik, hogy ez közegészségügyi problémát jelentsen, de nem olyan régen találtak már olyan intravénás drogozót, aki bizonyosan a drog révén fertőződött meg HIV-vírussal. Elképzelhető, hogy valamiféle járvány elején járunk. Több beteg van, mint az elmúlt években, tavaly 50%-kal volt több HIV-fertőzött, s idén is úgy tűnik, hogy több lesz a betegek száma, mint tavaly. Éppen itt az ideje, hogy felébredjünk, s foglalkozzunk ezzel a témával.

A „járvány” szó elég riasztó, ez mit jelent? Mikor beszélhetünk HIV-járványról?

HIV/AIDS szűrőhelyek
AATSZ - Budapest (anonim)
Cím: Budapest, XI. Karolina út 35/b. Telefon: (06-1) 466-9283
Rendelési idő: hétfő, szerda, csütörtök: 17.00 - 20.00; kedd, péntek: 9.00 - 12.00
Eredmény 1 hét múlva. A szűrés ingyenes.

Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat - Tanácsadó Iroda
Cím: Budapest, VIII. József u. 46. (a Baross utcai villamosmegállónál), Telefon: (06-1) 303-4490
Rendelési idő: munkanapokon 09.30 - 14.30
HIV szűrés mellett hepatitis B, hepatitis C és szifilisz vizsgálatot is végeznek.
Költsége: 2.500,- Ft/szűrés. Amennyiben mind a négy szűrésre egyszerre van szükség, úgy csak 7.000,- Ft-ba kerül.
Eredmény 10 nap múlva.

Országos Epidemiológiai Központ
Cím: Budapest, IX: Gyáli út 2-6. Telefon: (06-1) 476-1100/AIDS-ambulancia
Rendelési idő: kedd: 11.00 - 12.00, csütörtök: 14.00 - 15.00
Anonim szűrést is végeznek, amely ingyenes.
Külföldi munkavállaláshoz, letelepedéshez szükséges vizsgálatokat végzik fővárosiak részére.
Költsége: 5.000,- Ft. Vidékieknek az illetékes ÁNTSZ-t kell felkeresniük.

Semmelweis Egyetem Bőrgyógyászati Klinika
Cím: Budapest, VIII. Mária utca 41. mfsz./vérvétel. Telefon: (06-1) 266-0465/gondozás, (06-1) 338-2419
Rendelési idő: (névvel/név nélkül) hétfőtől péntekig 8.00 - 12.00
Eredmény 10 napon belül. A szűrés ingyenes és anonim. Hivatalos ügyekhez (vízum, letelepedés, stb.) 4.000,- Ft
Egyéb nemi úton terjedő betegséget is szűrnek!

Szent László Kórház - Központi Ambulancia / Recepció
Cím: Budapest, IX: Gyáli út 5-7. Telefon: (06-1) 215-0219/8228, (06-1) 455-8228
Rendelési idő: hétfőtől péntekig 8.00 - 14.00
3.000,- Ft/szűrés. Telefonon nem kell időpontot kérni.
TB-kártya szükséges!

Szent Sebestyén '97 Kft. (anonim)
Cím: Budapest, VI. Podmaniczky u. 27. fsz. 10. Telefon: (06-1) 302-7572
Rendelési idő: szerda 19.00 - 21.00
Eredmény 1 hét múlva 500,- Ft költéstérítés

Továbbá minden területileg illetékes bőr- és nemibeteg-gondozó intézetben és a fővárosi és a megyei ÁNTSZ-ekben is végeznek szűrést. (TB-kártya szükséges!) A szűrések ott is ingyenesek.

Forrás: http://www.egymasert.com/
A HIV-ben az a borzasztó, hogy egy rettenetesen sunyi dolog. Nem tudjuk megmondani, hogy ebben a pillanatban hány ember hordozza a vírust, mert nem mennek el szűrésre, így nem tudjuk, hogy pontosan hányadán is állunk. Ezért mondjuk azt, hogy ma már a megelőzés mellett a legfontosabb a szűrés. Minél több lehetőséget kell teremteni arra, hogy kényelmesen, névtelenül, gyorsan lehessen szűretni. Magyarországon igazából anonim szűrőállomás alig van. Nálunk el lehet menni szűretni magunkat ÁNTSZ állomásokra, bőr- és nemi kórtani intézetekbe, de például Nyugat-Európában, ahol ezt komolyan veszik, minden egyes városban van egy szűrőállomás, ahova bárki névtelenül bemehet, megszűreti magát, s megtudja, hogy HIV-fertőzött-e vagy sem. Ez nem csak annak fontos, aki megtudja magáról, így időben kap gyógyszert, s nem lesz beteg, nem hal meg. Annak is, akivel ő szexuális kapcsolatot létesít, ugyanis a gyógyszeres kezelés szinte teljesen megakadályozza a fertőzés továbbvitelét.

Ez azt jelenti, hogy a HIV-fertőzés túlélhető?

Szerencsére Magyarországon, s szerencsére a XXI. században igen. Ma már, ahol ezek a korszerű, s igen drága gyógyszerek a rendelkezésre állnak, ez így van. Nemrég kiadtak egy statisztikát, amely szerint 43 évvel is meg lehet hosszabbítani egy HIV-fertőzött életét a gyógyszerek segítségével. Persze, azt nem szabad elfelejteni, hogy ezek a gyógyszerek nagyon komoly mellékhatásokkal járhatnak. A kezelteknél 5-10 év után lépett fel cukorbetegség, testzsír-eloszlási zavarok, magas vérnyomás, szívinfarktus. Sok olyan késői mellékhatás van, ami nem teszi ezt a dolgot annyira könnyen kezelhetővé, de tény, hogy a halálozás drámai mértékben csökkent. Ehhez viszont el kell menni szűrésre, megtudni, hogy van-e probléma. Volt olyan AIDS-es beteg, aki a kezelés hatására katasztrofális állapotból épült fel, s 10-15 éve jól van. Elvileg tehát még akkor is visszafordítható az állapot, ha nagyon rossz a helyzet, logikus azonban, hogy sokkal rosszabb esélyekről indul a beteg, mintha korábban kezdik el a kezelést. Nagy baj azonban, hogy újabban sorra találunk olyan fiatalokat, akik az elmúlt 3 évben fertőződtek meg – az immunrendszer állapotából azt meg lehet mondani, hogy mikori a fertőzés. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt néhány évben valami történt az országban, ami miatt a fiatalok nem védekeznek, nem törődnek vele, sokkal több a nemi betegségek előfordulása, nincs felvilágosítás, nem oktatják az iskolákban… Ez aggasztó, s ezért jó, hogy most egy kicsit többet beszélünk róla, bármennyire is úgy tűnik sokak számára, hogy ez csak hangulatkeltés. Ennél többről van szó, s bárcsak az egészségügy más területén is lehetne ilyen típusú egészségtudatosságot a fiatalságba belenevelni.

Milyennek ítéli a HIV-fertőzések elleni küzdelmet Magyarországon?

Ahogy egyáltalán az egészségügyhöz áll a politika. Katasztrofális.

Milyennek ítéli meg a HIV-vírus elleni orvosi kutatások eredményességét?

A kutatás nemzetközi szinten, elsősorban nyugaton folyik, s jól áll. Gondoljunk bele, hogy 1983-ban fedezték fel a HIV-vírust, s pár évvel később már volt olyan gyógyszer, amivel lassítani lehetett a vírus szaporodását. Egy évtizeden belül olyan hatékony gyógyszerkombinációt sikerült találni, amivel a betegek életét gyakorlatilag évtizedekkel meg lehetett hosszabbítani. Ez jól áll. Ami azonban rosszul áll, az az oltóanyag-kutatás. Miért nem tudtak még egy olyan, hatékony oltóanyagot találni, amivel, ha beoltjuk a Föld összes lakosát, akkor megszűnik az AIDS-probléma? A vírusfertőzéseknél nem a gyógyszeres kezelés lenne a fontosabb, hanem a megelőzés, az oltóanyag. Gondoljunk csak a fekete hímlőre. Nagyon várom már azt a bejelentést, hogy megvan az oltóanyag… de még nincs meg. Ezért egyelőre kizárólag a gyógyszeres kezelésre, s megelőzésre tudunk koncentrálni. Természetesen mi most a fejlett világról beszélünk. A fejlődő világ problémáját rettenetesen nehéz lesz megoldani, ott tízezer számra halnak meg emberek AIDS-ben, mind a mai napig.

Milyen költséget jelent a betegnek a kezeltetés?

A világon szinte mindenhol ingyen vannak a gyógyszerek. Ennek az oka az, hogy borzasztóan drágák. Ha csupán a piaci ár 10%-át kellene a betegnek kifizetni, még akkor is nagyon drága lenne: 200 ezer forinttól egymillió forintig terjedne a költség, havonta, fejenként. Amíg Magyarországon 450 beteget kezelünk, addig ez messze nem tragédia. Ha sokan lennének, akkor az anyagilag bizonyosan megterhelő lenne, de az egészségközgazdászok kiszámolták, hogy még mindig sokkal olcsóbb lenne, mintha a betegek elveszítenék az egészséges munkaéveiket.

A gyógyszereket tehát a társadalombiztosítás fizeti…

100%-ig.

2007-ig a HIV-fertőzöttek 76%-a volt férfi, s 14%-a nő (az ismert adatok szerint; a maradék tíz százalék anonim, vagyis tíz százalék nem nyilatkozott a neméről, adataik nem ismertek).

Körülbelül így van, most olyan 15-16% a hölgyek aránya, lassan emelkedik.

Mindez jelenti-e azt, hogy Magyarországon a HIV-fertőzés még mindig a homoszexuálisokat érinti leginkább?

Még elsősorban igen, de ezek a dolgok változnak: Amerikában is így volt, s ma már nem így van. Mi még mindig az elején vagyunk. A vírus valamiért a homoszexuális közösségeket találta meg leginkább, ezért az elején még zömmel köztük terjed. Azonban ahogy a HIV-fertőzött hölgyek aránya emelkedik, úgy megy ki a homoszexuálisok rizikócsoportjából ez a fertőzés. Nagyon nehéz leülni egy olyan tizenéves lánnyal, aki csupán néhány fiúval létesített szexuális kapcsolatot, s mégis belekerült egy olyan fiú „hálójába”, aki hordozza a vírust, s erről fogalma sincs. Baj, hogy a fiatal heteroszexuális fiúk fejében még csak meg sem fordul, hogy hordozhatják a fertőzést.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Időjárás
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Mostanában megszaporodtak itthon az enyhébb földrengések. Fél attól, hogy erősebb földmozgás is sújthatja hazánkat?
Nem, szerintem még az enyhébb földmozgások is csak átmenetileg erősödtek meg.
Igen, hiszen az árvizek és a hatalmas esőzések mellett bármikor jöhet egy ilyen természeti katasztrófa is.
Nem hiszem, de ha bekövetkezni ilyesmi, fel vagyok rá készülve.
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
A Top 10 magyar lány