2019. szeptember 22. - Móric

Nem fogadják el

A Heves megyei Ivád önkormányzata kétmillió forintot nyert a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) Leader-pályázatán egy, azóta hitelből le is bonyolított rendezvényre, később azonban arról értesültek, hogy a pályázat kiírója nem fogadja el a sz
2008. július 31. csütörtök 18:57 - Hírextra
Ivádi Gábor közölte: mivel a szerződés értelmében valamennyi meghívón, plakáton, és a helyszínen is feltüntették az MVH és a Leader + logóját, a számláik visszautasítását követően az önkormányzat kétmillió forintos számlát küld el az MVH-nak a reklámfelület használatáért.

A részletekről a polgármester elmondta: egy játszótér átadására pályáztak, majd 2007 júliusában kapták meg az értesítést, hogy kétmillió forintot nyertek. Ennek tudatában kétmilliós hitelt vett fel a 400 lakosú falu önkormányzata, amiből tavaly augusztusban le is bonyolították a programot.

A polgármester elmondta: szerdán viszont arról kapott értesítést, hogy a pályázat kiírója nem fogadja el a számláikat. Példaként említette, hogy a fűnyíráshoz 2500 forintért vettek benzint az egyik társaságtól, ezt a számlát azért utasította el az MVH, mert nem tettek mellé két másik társaság árajánlatát.

Ugyanígy jártak a postaköltséggel is - tette hozzá.Ivádi Gábor közölte: nem akarják veszni hagyni a pénzüket, ezért küldenek számlát a reklámfelületért az MVH-nak, de ezzel egyidejűleg az Európai Unió illetékes szervezetétől is állásfoglalást kérnek arról, hogy az EU írja-e elő "a túlzottan bürokratikus elbírálási rendszert, vagy ez csak a magyar gyakorlat".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását