2024. április 20. - Tivadar

Kopernikusz világrengető számítása

Négyszázhatvanöt évvel ezelőtt adták ki Nikolausz Kopernikusz könyvét, amelyben elsőként hirdette meg a Nap-központú (heliocentrikus) világképet. A megbízó, maga X. Leó pápa volt, aki szerette volna a korabeli naptárt megreformálni. Arra nem gondolt, hogy
2008. július 30. szerda 08:35 - Hírextra

A 16.század elején a Naprendszer elfogadott modellje az arisztotelészi volt. Eszerint a Földet tartották a Naprendszer központjának. Csakhogy ennek alapján nagyon megbízhatatlan volt húsvét időpontjának kiszámolása. Márpedig a katolikus egyháznak fontos lett volna a pontos időpontot meghatározni.


Ezért megbízták a lengyel csillagászt, hogy tegyen rendet a naptári zűrzavarban. Ő ezt meg is tette, méghozzá úgy, hogy eltávolította a Földet képzelt központi helyéről és a többi bolygóval együtt Nap körüli pályára állította Az égitestek körforgásáról című munkájában, amely 1543-ban jelent meg.
- Kopernikusz könyve megrázó erejű feltételezései miatt igazi sikernek számított a korabeli tudós társadalomban, csakhogy a keresztény egyházaknak valóban gondot okozott, hiszen a felvázolt, Nap-központú világkép megkérdőjelezte az egész emberiség Ószövetségben leírt korábbi helyét is. Ezért aztán a könyvet ideiglenesen indexre helyezték és a további kiadást csak bizonyos szövegrészek módosítása után engedélyezték. A módosítás szükségességét azzal indokolták, hogy a lengyel csillagász nem a valóságot írta le, csupán egy matematikai modellt mutatott be, amely például a naptári számításokat megkönnyíti - meséli Bartha Lajos csillagász-történész.
Kopernikusz kidolgozott modelljében egyébként a világ geometriai szépségét, az egyszerű gömb- és körpályákat akarta kifejezni. Más kérdés, hogy kénytelen volt később ellipsziseket, excentrikus köröket is beépíteni modelljébe, hogy a számítások pontosak legyenek.


A tudomány azonban haladt a maga útján. Az úttörőnek számító Kopernikusznak legalább olyan híres követői akadtak. Az olasz Giordano Bruno volt az, aki elsőként tovább lépett és kimondta, hogy a világmindenségnek nincsen középpontja. Állítását azonban bizonyítani nem tudta. Őt azután, mint ismertes, egyházi eretnekség miatt máglyahalálra ítélték.


Ezt követően az itáliai Galileo Galilei távcsöves megfigyelései végképp megingatták a Föld-központú világmindenség hívőit. 1610-ben hegyeket látott a Holdon, foltokat fedezett fel a Napon. Holdakat látott keringeni a Jupiter körül és megfigyelte a Nap előtt elhaladó Vénuszt. Felfedezéseit A csillagok hírvivői című könyvében publikálta.


1611-ben Rómába ment, hogy a jezsuitáknak bemutassa eredményeit. Akkora hatással volt rájuk, hogy a híres Római Kollégium, a rend intellektuális központja rövidesen az asztrológiai kutatások fellegvárává vált. Róma mégsem nézte jó szemmel, hogy kérése ellenére, miszerint késleltesse egy ideig legújabb művének kiadását, Galilei azt mégis megjelentette 1632-ben. Ellenszegülését életfogytig tartó házi őrizettel és a további publikálástól való eltiltással büntették.


Végül Johannes Kepler német csillagász és matematikus volt az, aki a kopernikuszi csillagászati világkép nyomdokán haladva, elsőként bizonyítani is tudta számításaival a Naprendszer valós modelljét. Korszakalkotó megfigyelései mellett, felfedezte a bolygómozgás törvényeit. Összefüggést talált a bolygók keringési ideje és a Naptól való távolságuk között is.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását