2024. április 19. - Emma

Méltatlan a szigorítás

Méltánytalannak tartja az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű (önhiki) települések pályázati rendszerének szigorítását Balassagyarmat önkormányzata, mert úgy látja, a jogos igények nem csökkennek, csak a kormány szán egyre kevesebb pénzt erre a feladatra
2008. július 24. csütörtök 19:45 - Hírextra
A városvezetés álláspontját ismertetve Csach Gábor (Fidesz) alpolgármester az MTI-nek nyilatkozva csütörtökön bírálta, hogy - mint az a hónap elején nyilvánosságra hozott eredményekből kiderült - a tavaly megítélt összegnek mindössze 48 százalékát osztották ki.
Úgy fogalmazott: három éve zajlik a pályázati rendszer radikális szigorítása, amelynek vélhetően az az oka, hogy egységes és korrekt bírálati szempontok alapján önhibáján kívül több település szorul állami segítségre, mint amennyit a szocialista kormányzat támogatni kíván.
Országosan már hat éve Balassagyarmat vezeti a pályázati listát, vagyis a Nógrád megyei város kapja a legtöbb - de egyre csökkenő - ilyen támogatást - tette hozzá.
Csach Gábor elmondta: 2006-ban első körben 500 millió forintot kaptak az állami feladatok finanszírozására, 2007-ben 330 milliót, az idén pedig már csak 170 milliót, miközben működési terheik 200 millió forinttal növekedtek a három év alatt.
A politikus szerint a "túlzottan radikális" újabb szigorítások miatt csökkent látványosan a támogatási volumen.
Az alpolgármester nonszensznek nevezte, hogy a működési hitel növekményét - az idei 70 százalékkal szemben - jövőre már 100 százalékban le kell vonni az önhiki összegéből. Vagyis, ha egy önkormányzatnak az idén 50 millióval nagyobb a hitelállománya, mint tavaly, annyival kevesebb támogatást nyerhet el. Ezek mellett fontos, bár nem új elemként említette, hogy le kell vonni azt a támogatást is, amit az önkormányzat a helyi kórháznak ad.
A fideszes politikus bírálta, hogy a leghátrányosabb településeken is spórolni akar a kormány, miközben év végére várhatóan 3-4 milliárd forint marad meg ebből a keretből a költségvetésben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását