2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Dohánnyal a rák ellen

Dohánynövényből készült, személyre szabott vakcina segítheti a limfómával küzdő embereket amerikai kutatók bejelentése szerint.Génmódosított dohánynövényekkel termeltetik a kutatók azt a vakcinát, amellyel saját tumorsejtjeikkel szemben immunizálhatók a r
2008. július 23. szerda 08:05 - Hírextra
"Ez az első eset, amikor azért termeltetnek fehérjét egy növénnyel, hogy azt emberbe injektálják" - mondta Ron Levy a kaliforniai Stanford Egyetem munkatársa, akinek eredményei a Proceedings of the National Academy of Sciences című tudományos kiadványban jelentek meg.

A módszer azon alapul, hogy a páciens saját immunrendszerét késztessék a rák elleni harcra, ami mellékhatások nélküli kezelési módot tehet lehetővé a szakember szerint. Levy csoportja az úgynevezett follikuláris B-sejtes limfómát, a nyirokrendszer sejtjeiből kiinduló daganatos betegséget választotta tanulmánya tárgyául.

A kutatók a dohánynak egy vírussal szembeni érzékenységét használták ki. Ezt a vírust módosították úgy, hogy hozzáadták a páciens ráksejtjeinek specifikus antitest génjét, majd megfertőzték ezzel a génhordozó vírussal a dohánynövényt. Egy héttel később pedig már rendelkezésre állt a növényből a keresett fehérje.

Tizenhat follikuláris B-sejtes limfómás pácienssel tesztelve a vakcinát azt tapasztalták, hogy 70 százalékuknál kifejlődött az immunválasz, és egyikük sem tapasztalt mellékhatásokat.
Levy úgy véli, növények felhasználásával hatékonyan és olcsón állíthatnak majd elő személyre szabott rákvakcinákat.

Ezen kívül számos más, injektálásra szánt fehérje, így hormonok, antitestek is kikerülhetnek a "növényi üzemekből".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását