2024. március 29. - Auguszta

Tovább látogatható a kiállítás

Csaknem egy hónappal meghosszabbította a Hódolat Brunelleschinek című kiállítást a Magyar Nemzeti Galéria, így Fekete Tamás kisplasztikáit július 27. helyett egészen augusztus 24-ig láthatja a közönség - közölte az intézmény kedden az MTI-vel.
2008. július 15. kedd 13:24 - Hírextra
A tavaly elhunyt szobrászművész, Fekete Tamás élete utolsó, akár főművének is tekinthető alkotását, a Hódolat Brunelleschinek című ciklusát végrendeletében a Magyar Nemzeti Galériára hagyományozta.

A tizenhárom kisplasztikát felvonultató, május 24. óta látható tárlatot bemutatva korábban Bereczky Loránd, az intézmény főigazgatója megjegyezte: "a muzeológiai munkához szerencse is kell. Ilyen szerencse, hogy az idei év a reneszánsz jegyében telik, és mi pont most állítjuk ki Fekete Tamás Filippo Brunelleschi előtt tisztelgő kisplasztikáit".

Mint elárulta, a tavaly elhunyt szobrász nagyobb sorozatot tervezett a reneszánsz építészmester mérnöki zsenijének bemutatására, melyet a Magyar Nemzeti Galériának kívánt ajándékozni, végül a másfél évtizedes munka eredményét végrendeletében hagyta a múzeumra.

"A kiállítás példát mutat abból, miként lehet életünkbe bekapcsolni a reneszánsz nyújtotta értékeket" - méltatta a szobrász alkotásait az igazgató.

Fekete Tamás (1931-2007) 1949-től az Egyesült Izzó művészeti szabadiskolában festészetet és Ferenczy Béni műtermében szobrászatot tanult, közben szerszámkészítőként és szerszám-konstruktőrként dolgozott.

1963-tól kiállító művész, kisplasztikákat, portrékat, köztéri szobrokat, érmeket alkotott. Korai művei rézdomborítások és kisplasztikák, a 60-as évek végén fával és ritkábban kővel dolgozott.

A 70-es évek elejétől datálódik fém kisplasztikáinak időszaka. 1994-től haláláig Brunelleschi (1377-1446) építészeti elvei, szerkezetei által ihletett kisplasztikai sorozata foglalkoztatta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását