2024. április 19. - Emma

Egy uborkalopás margójára

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monok polgármestere segítette ügyvédhez azt a kesznyéteni idős férfit, akinek a portájára három férfi uborkalopás miatt mászott be keddre virradóra, majd egyikük életét vesztette, egy másik pedig súlyos sérüléseket szenvedett
2008. július 2. szerda 19:12 - Hírextra
Szepessy Zsolt közölte: véleménye szerint azokat is meg kell védeni, akik megvédik magukat. Mint mondta, azért segített a kesznyéteni idős férfi esetében, mert így kívánta felhívja a figyelmet arra: az emberek már önmaguk próbálják megvédeni értékeiket a tolvajokkal, bűnözőkkel szemben, ha másként nem megy. Ez egy nagyon rossz folyamat, amellyel a társadalomnak szembe kell néznie, és megoldásokat kell találnia a magánvagyon és az emberek testi épségének hathatós védelmére - fűzte hozzá.

Az áldozatok hozzátartozóival együtt érez, minden egyes ember halála vagy sérülése tragikus és elszomorító - hangsúlyozta Monok független polgármestere.

Erdei Csaba, a kesznyéteni férfi ügyvédje az MTI-nek azt mondta: ingyen vállalta a gyanúsított jogi képviseletét, mert egyetért azzal, hogy az emberek védjék meg saját vagyonukat. "Az, hogy ezt nem tehetik meg a mai magyar jogalkotás hiányosságai miatt, az abszurd" - fogalmazott.

Hozzátette: az idős ember kertjében megtermelt növényeket évről-évre ellopták, emiatt úgy érezte, tehetetlen, ezért vezetett áramot a konyhakert azon része köré, ahol az értékesebb növények voltak. Emellett a településen igyekezett mindenkit értesíteni arról, árammal védi a kertjét, ami nem a kerítésben volt - mondta.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a 68 éves kesznyéteni férfit a rendőrség őrizetbe vette, ellene több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indítottak eljárást.

A férfi egyébként alumínium drótfonattal húzta körbe a kertjét, majd 220 voltot táplált a szerkezetbe. Minden este 10 órakor bekapcsolta, reggel hat órakor pedig áramtalanította a rendszert.

A három kesznyéteni - 28, 30 illetve 48 éves - férfi keddre virradóra egy közös mulatozás után azzal az ötlettel állt elő, hogy menjenek el uborkát lopni az idős férfi portájára. Tudták, hogy áram van a kertben, ennek ellenére mindhárman átugrottak a kerítésen, de nem egyszerre. Ketten azonnal áramütést szenvedtek, harmadik társuk könnyebben sérült és segítségért rohant. A legidősebb férfi a helyszínen életét vesztette, az elsődleges adatok szerint áramütés okozta sokk miatt. A másik, aki szinte vele egy időben ugrott, súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba, a harmadik férfi a sokkon túl 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását