2024. április 19. - Emma

Képkiállítás hírhedt bűnügyekről

Múlt és jelen, valamint Hírhedt bűnügyek címmel nyílt kiállítás a Rendőrségtörténeti Múzeumban az intézmény alapításának 100. évfordulója kapcsán. A Múlt és Jelen című időszaki tárlaton a múzeum fotóarchívumának 27 olyan felvételét mutatják be, amely az 1
2008. július 1. kedd 17:24 - Hírextra
A képek összekapcsolódnak annak ellenére, hogy más évben készültek.

Például az egyik fotó 1933-ból származik és a rendőrzenekart ábrázolja korhű egyenruhában. A mellette található 2008-as felvételen ugyanaz a helyszín látható a rendőrzenekarral, amelynek tagjai hasonló alakzatban állnak jelenlegi egyenruhájukban - tudatta közleményében a múzeum.

A fotók mellett a kiállításon a rendőrségnél alkalmazott híradástechnikai eszközök is helyet kaptak, mint például egy a Vörös Őrség által alkalmazott távírókészülék és a jelenleg is használt Tetra digitális hírközlő eszköz. Továbbá jelentések, jegyzőkönyvek írásához alkalmazott berendezések láthatók még a libatolltól a legmodernebb számítógépig. A kiállítás szeptember 30-ig tekinthető meg.

A múzeum Kriminalisztikai állandó kiállítását idén hat hírhedt bűnüggyel bővítették: a Miskolci Bonnie és Clyde, a Jugoszláv sorozatgyilkos, a Fekete Angyal, a Rendőrgyilkosság, a Bene László és társa, valamint a Whiskys-ügy néven elhíresült esettel. A tárlaton a bűnügyek rövid leírása mellett bemutatják a nyomozás során lefoglalt bűnjeleket, valamint a bűncselekmény elkövetéséről és az elkövetőkről készült fotókat is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását