2024. április 18. - Andrea, Ilma

Halálos uborkalopás

Életét vesztette egy férfi, amikor hétfőn az éjszakai órákban Kesznyétenen két társával bemászott egy kertbe, hogy uborkát lopjanak, s eközben áramütés érte őket.
2008. július 1. kedd 12:28 - Hírextra
A Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának tájékoztatása szerint a kertet már több alkalommal megdézsmálták tolvajok, ezért a tulajdonos, egy idős férfi áramot vezetett ingatlana köré.

Bárdos Zoltán, a főkapitányság felderítési osztályának vezetője keddi sajtótájékoztatóján közölte, hogy a 68 éves kesznyéteni férfit őrizetbe vették, ellene több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indított eljárást a rendőrség.

Az eset előzményeiről elmondta: a férfi alumínium drótfonattal körbehúzta a kertjét, majd 220 voltot táplált a szerkezetbe. Úgy gondolta, ez törvényes, hiszen a magántulajdonát védi. Minden este 10 órakor bekapcsolta, reggel hat órakor pedig áramtalanította a rendszert.

A három kesznyéteni - 28, 30, illetve 48 éves - férfi keddre virradóra egy közös mulatozás után azzal az ötlettel állt elő, hogy menjenek el uborkát lopni az idős férfi portájára. Előtte figyelmeztették egymást arra, hogy áram van a kertben, ennek ellenére mindhárman átugrottak a kerítésen - tette hozzá az osztályvezető.

Mint mondta, nem egyszerre ugrott a három férfi; ketten azonnal áramütést szenvedtek, míg harmadik társuk ezt látva segítségért rohant. A legidősebb, 48 éves férfi a helyszínen életét vesztette, az elsődleges adatok szerint áramütés okozta sokk miatt. A másik, aki szinte vele egy időben ugrott, súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba, jelenleg a Borsod megyei kórház kardiológiai osztályán küzdenek az életéért. A harmadik személy a sokkon kívül 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, megégette a lábát - ismertette Bárdos Zoltán.

Időközben a tulajdonos áramtalanította a kertet, a helyszínen pedig megjelent a három kesznyéteni férfi felbőszült rokonsága (30-50 ember), hogy elégtételt vegyen a történtekért. A rendőrség jelenleg is biztosítja a helyszínt.

Az idős ember vallomást tett, elmondása szerint eszébe sem jutott, hogy tragédiát okozhat, pusztán a kiskertjét akarta megvédeni. A férfi őrizetben van, a rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatását - közölte Bárdos Zoltán.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását