2024. március 29. - Auguszta

150 ezren a fesztiválon

Amy Winehouse-ról, Jay-Z rapperről, az Oasis és a Verve együttesről beszéltek a legtöbbet a hétfőre virradóra véget ért Glastonbury fesztiválon. Mintegy százötvenezer ember szedte fel a sátorfáját, miközben rendezők azt panaszolják, hogy lényegesen több i
2008. július 1. kedd 07:53 - Hírextra
Több mint húsz színpadon szólt a zene. A legnagyobb sikere a kétségtelenül nagy sztárrá felnőtt, ugyanakkor botrányairól is elhíresült Amy Winehouse-nak volt. A Pyramide Stage-en előadott Mr Jones és Rehab című dalait nagy ünnepléssel fogadta a közönség. Nem múlt el azonban a hétvége Amy-ügy nélkül: az énekesnő pontosan nem tisztázott okok miatt megütött egy férfit. Egy fesztiválozó állítólag filmre is vette az esetet.

Jay-Z csattanós választ adott Noel Gallaghernek, az Oasis frontemberének, aki feltette a kérdést: van-e keresnivalója egy rappernek egy rockfesztiválon. Nos az amerikai rapper sikere minden kétkedőt meggyőzött. Persze a fő kételkedő, az Oasis együttes is begyűjtötte a babérokat, főként a Wonderwall című dala váltott ki nagy ovációt.

Sikert könyvelhetett el többek között Kate Nash, a Verve, a Raconteurs és a Crowded House együttes.

A jelentős érdeklődésnek örültek a szervezők, annak viszont nyilván kevésbé, hogy a tavalyi fesztiválhoz képest jelentősen megnőtt a különböző incidensek, rendbontások, drogügyek száma. Több mint ötszáz ilyen esetről van tudomása az illetékeseknek, míg tavaly ez a szám még a háromszázat sem érte el.

Az is igaz, hogy a letartóztatások száma viszont kevesebb volt, mint tavaly - tűnik ki a helyszíni beszámolókból.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását