2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A ruha alá is belát

Tíz amerikai repülőtéren megkezdték azoknak az új típusú szkennereknek a felszerelését, amelyek segítségével a biztonsági ellenőrök "bepillanthatnak" az utasok ruhája alá. Európában az amszterdami Schiphol repülőtéren már működik ilyen típusú átvilágító-b
2008. június 12. csütörtök 10:48 - Hírextra
Az amerikai közlekedési minisztérium honlapján e héten ismertetett berendezés egy átlátszó kabin, amely az utas körül bezáródik és olyan hullámokat bocsát ki, amelyek áthatolnak a ruha anyagán és kimutatják az alatta lévő fém-, kerámia- és műanyagtárgyakat, vegyi- vagy robbanóanyagokat.

A háromdimenziós képet, amelyen az elektronikusan "letapogatott" egyén arcát felismerhetetlenné változtatják, egy másik, zárt szobában tartózkodó hatósági személyhez továbbítják. A vizsgálat csak néhány másodpercig tart és mellőzhetővé teszi a testi motozást.

Az új módszer ellen azonban máris felemelte a szavát a szabadságjogok védelmével foglalkozó ACLU egyesület. Barry Steinhardt, az emberjogi szervezet "technológia és szabadságjogok" elnevezésű programjának igazgatója az AFP-nek nyilatkozva kijelentette: "Az emberek el sem tudják képzelni, mennyire pontosan kirajzolja testüket a kép", így például pontosan látható a nemi szervük is.

Az ACLU honlapja szerint az új berendezés kimutatja az emberi test legszemélyesebb jellegzetességeit is, különböző műtétek nyomait, az emberi testen kívül hordott egészségügyi segédeszközöket, a mell- és a péniszimplantátumokat, a katétereket.

Lara Uselding, a közlekedési minisztérium illetékese erre azzal válaszolt, hogy az új szkennerek bevezetése után is megmarad az utasok választási lehetősége: ha nem akarnak a gép "szeme" elé állni, még mindig választhatják a testi motozást.

Egyelőre New York, Los Angeles és még nyolc amerikai város repülőterein szerelik fel az új szkennereket, az év végéig 30 berendezés áll munkába.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását