2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Megkezdődött a könyvhét

Megnyílt a 79. Ünnepi Könyvhét a budapesti Vörösmarty téren; a kortárs magyar irodalom ünnepe Juhász Ferenc költő szavaival vette kezdetét csütörtökön.
2008. június 5. csütörtök 19:42 - Hírextra
A könyv "az egyik mindenség, a könyv hit, hűség, jóság, bűn, szeretet, gyűlölet, bánat, ragadozás, virágzás, halál, bonyolultság és egyszerűség, akár a természet" - fogalmazott Juhász Ferenc a rendezvény budapesti központi helyszínén.

Ebben a könyvellenes világban egyre többen írnak könyvet - vélekedett a kétszeres Kossuth-díjas költő, feltéve ugyanakkor a kérdést, hogy vajon olvasnak-e annyit, mint amennyi írónk van.

Juhász Ferenc szerint könyv nélkül lehet élni, de nagy a "világegyetem-vesztesége" annak, aki nem ismeri a könyvet, az írást.

Vannak megváltó, szent, megtisztító, példázatra késztető, üdvözítő, a szív gödreiben kotró könyvek - folytatta a költő, aki számára ilyen mű egyebek mellett Lev Tolsztojtól a Feltámadás és az Ivan Iljics halála, Franz Kaffka A per című írása, vagy Móricz Zsigmond Árvácskája.

"A könyv rejtelemkutatás, kísérlet Isten legalább egy molekulájának, sejtjének megismerésére, benne önmagunkra, erkölcsünkre, (...) a könyv remény az egyetemes reménytelenségben, a könyv hit a megmaradásban, gyönyörű szövetség a halál ellen, életparancs, titokszerű" - fogalmazott Juhász Ferenc.

A Vörösmarty téren, ahol csütörtöktől hétfőig 142 pavilonban összesen 218 könyves műhely kínálja kiadványait, már a megnyitó pillanatában sokan nézelődtek a standoknál.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) által rendezett 79. Ünnepi Könyvhéten és a hozzá kapcsolódó 7. Gyermekkönyvnapokon mintegy 400 magyar szerző kötetével, köztük a tanulmányok és az esszék mellett mintegy 50 verseskötettel, megközelítőleg 100 kortárs szépprózával, 9-10 antológiával és 50 gyermekkönyvvel találkozhat a közönség.

A rendezvény öt napja alatt könyvbemutatókkal, dedikálásokkal, zenés produkciókkal, színházi előadásokkal, kiállításokkal, valamint filmvetítésekkel várják az érdeklődőket Budapesten és számos vidéki városban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását